Ezúttal a hét közepén is mérkőzés várt az U19-es csapatunkra, ugyanis a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzését játszották le a mieink. A Ferencváros nem bizonyult könnyű ellenfélnek, a 33. percben meg is szerezte a vezetést. Nem estek össze a kispestiek, Krajcsovics Ábel még a szünet előtt egyenlített, a második félidő elején pedig újabb gólt szerzett, ezzel már Pinezits Máté tanítványai voltak előnyben.
A meccs végén az FTC tizenegyesből egalizált, ezután fiataljaink még a kapufát is eltalálták, ám ami nálunk kimaradt, azt a hazaiak belőtték a ráadásban, így a zöld-fehérek szerezték meg a három pontot. A Honvéd-MFA továbbra is a második helyet foglalja el a tabellán.
U19-ES BAJNOKSÁG, 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA 3–2 (1–1)
Népliget
V: Török Zs. (Fekete L., Kelemen I.)
G: Gera Z. (33., 87. – tizenegyesből, 90+2.) ill. Krajcsovics (35., 47.)
Honvéd-MFA: Schrankó – Varga G., Kovács V., Zsigmond, Gera N., Kalocsány (Nagy Z., 82.), Kocsis G. (Morvai, 66.), Nagy S. (Polák, 66.), Fehér B. (Ulbert, 76.), Rácz B., Krajcsovics (Szabó B., 66.)
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – Komoly forgatókönyvet írtunk a mérkőzésnek, igaz írhattuk volna pár perccel rövidebbet. Sajnálom, hogy azt a sok pozitívumot, amit megjelenítettek a srácok a meccsen, keserédes tapasztalattal kell most vegyíteni, de ha okosak vagyunk, akkor ettől csak erősebbek és dacosabbak leszünk. Gratulálunk a Ferencvárosnak!






