Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Emlékezetes debütálás

Emlékezetes debütálás

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Szendrei Norbert góllal mutatkozott be az U21-es válogatottban

Élete első U21-es válogatott találkozóján a kezdőcsapatban kapott helyet Szendrei Norbert. Középpályásunk az Oroszország elleni felkészülési mérkőzésen nemcsak remek teljesítményt nyújtott, de egy pontos tizenegyessel még emlékezetesebbé tette debütálását.

„Fiatalabb korosztályokban játszottam már a nemzeti csapatban, így nagyon vártam, hogy az U21-es gárdában is pályára lépjek – mesélte Szendrei Norbert, aki végigjátszotta az oroszok elleni összecsapást. – Ezt már sokan a felnőtt válogatottság előszobájának gondolják, így mindenképp örömteli volt itt bemutatkozni, a győzelem és a gólom pedig még különlegesebb élménnyé varázsolta a meccset.”

A mérkőzés 52. percében egy kezezést követően jutott büntetőhöz a magyar együttes, Szendrei pedig rendkívül határozottan tette le a labdát a tizenegyespontra, csakhogy ott már volt egy másik…


„Nem volt előre kijelölve tizenegyesrúgó – emlékezett vissza a szituációra tehetségünk. – Magabiztosnak éreztem magam, mindenképp el szerettem volna végezni a büntetőt, de amikor odaértem, már a budafoki Szabó Máté is ehhez készülődött. Végül, nagyon korrekten átengedte a lehetőséget, amit ezúton is köszönök neki. Eléggé ki kellett centiznem a lövést, hogy a kapus ne érje el, de a lécről szerencsére befele pattant. Örülök, mert fontos találat volt, a csapat lelkének is nagyon kellett.”

A találkozót 2−0-ra nyerték meg a mieink, ezzel Gera Zoltán első diadalát aratta az U21-es nemzeti együttes élén. Szendrei szerint a kiváló csapategység és a folyamatos koncentráció is kellett a győzelemhez.

 „Megérdemelt a sikerünk, sokat tettünk érte – jelentette ki fiatal középpályásunk, aki a jövő évi, magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságon is szeretne pályára lépni. – Jó erőkből áll az orosz válogatott, ezt most is bizonyították, de mi végig szervezettek voltunk és jobban is akartuk a győzelmet, talán ez volt az eredmény kulcsa. Ha ilyen stabilan tudunk játszani az Eb-n is, akkor ott is lehet keresnivalónk.”


(fotó: mlsz.hu)

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub