A Gyöngyösi AK ellen játszotta második téli felkészülési találkozóját a Budapest Honvéd U19-es együttese. Pinezits Máté fiai több egykori első- és másodosztályú labdarúgóval szemben is magabiztos teljesítményt nyújtottak, s Németh Barnabás és Keresztes Noel duplájával, valamint Németh Dániel találatával 5–0-ra győzték le NB III-as ellenfelüket. Külön örömre ad okot, hogy hosszú sérülést követően visszatért a csapatba Nikitscher Gergő, aki közel kétéves kihagyást követően lépett ismét pályára.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA U19–Gyöngyösi AK-Mátra Beton 5–0
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Gólszerző: Németh B., Keresztes 2-2, Németh D.
Honvéd: Schrankó (Salka) – Varga G. (László M.), Buna, Szabó T. (Németh D.), Zsigmond (Feledy), Benczenleitner, Nyitrai (Nikitscher), Keresztes, Szűcs T. (Szabó B.), Krajcsovics (Benkő), Németh B.(Győri)
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – Az előző mérkőzésen előforduló hiányosságok javítására a héten figyeltek a srácok. Bár az első fél órában még kerestük a fogást ellenfelünkön, végig jó felfogásban, egységes csapatként, kiváló egyéni teljesítményekkel rukkoltunk elő. Jó volt látni, hogy a játékosaim felszabadultan, élvezettel fociztak. Gratulálok nekik, ellenfelünknek pedig sok sikert kívánok!






