Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Élsportoló szeretnék lenni”

„Élsportoló szeretnék lenni”

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 03. 30. 12:23Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Kis Koppány a szorgalmával és a teljesítményével harcolná ki a lehetőséget

Rendhagyó Húsvétvasárnap vár felnőtt férficsapatainkra, ugyanis az NB III Dél-Keleti csoportjának 22. fordulójában a dobogó harmadik helyén álló ESMTK csapata látogat utánpótlásközpontunkba, míg három órával a lefújás után az első keret Budafokon méreti meg magát. A vasárnapi NB III-es párharcról, a futballistává válásról, szülői elvárásokról, illetve kabalafiguránkról, Leóról is beszélgettünk a második csapat bal oldali szélső védőjével, Kis Koppánnyal.

Amikor Kurucsai Milántól megkérdeztük, hogy kit ajánlana interjúalanynak a csapatból, szinte azonnal azt mondta, hogy Kis Koppány, hiszen a szorgalma miatt megérdemli.
Jólesik, hogy látja rajtam az igyekezetet. A beszélgetés előtt is a pályán voltam és Bakó Dáviddal gyakoroltam, de amikor tehetem, kint maradok az edzések után, hiszen technika terén mindig lehet fejlődni. Előfordul, hogy fáradtnak érzem magamat, tudom, hogy könnyebb lenne csak hazamenni, de amikor belegondolok, hogy mennyit kell még javulnom, illetve milyen sokat hagytam ki sérülések miatt, rájövök, hogy van lemaradásom.

Az ESMTK tavaly szeptemberben, Haragos Viktor gólja után hátrányból győzött 2–1-re, hogy emlékszel vissza a találkozóra?
Szűk fél órát kaptam Kurucsai Milán vezetőedzőtől, izgalmas párharcba csöppentem bele. Jó meccset játszottunk, bőven akadtak helyzeteink, akárcsak a hazaiaknak is, de sajnos nem tudtuk megtartani az előnyünket. Az ESMTK jó csapat, ez akkor is látszott, nem véletlen, hogy a harmadik helyen állnak és a góllövőlista első két helyezettjét is ők adják. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, azonban azzal is, hogy mire vagyunk képesek. Nem kezdtük jól a tavaszi szezont, nem úgy jöttek az eredmények, ahogy azt terveztük, de sokkal több van bennünk, mint amit eddig mutattunk.

Ha egy vesztes mérkőzés után szeretnél egy kicsit lehiggadni, átgondolni a történteket, vagy csak a hétköznapokban kapcsolnál ki, akkor mit szoktál csinálni?
Többnyire pihenéssel töltöm az időmet, a barátaimmal próbálok meg feltöltődni a belvárosban, sétálok, beülünk valahova, vagy a tanulmányaimmal foglalkozom. Levelező tagozaton kereskedelem és marketing szakra járok a Metropolitan Egyetemre, így heti két napot a suliban töltött, a többi időmet pedig a futball, illetve a család tölti ki.

Mennyire volt egyértelmű, hogy továbbtanulsz a futball mellett?
A szüleim mindig is hajtottak, szinte elvárás a családon belül, hogy legyen felsőfokú végzettségem, hogy mi, azt rám bízták. Ez az elvárás pedig még nagyobb lett, amikor másfél évig nem léphettem pályára. A térdemben kétszer szakadt be a külső porc, emellett pedig kisebb sérülések is hátráltattak. Ekkoriban érthetően megfordult a szüleim fejében, ahogy az enyémben is, hogy merre tartok, mi lesz velem, ha esetleg nem focizhatok tovább. De kitartottam, felépültem, így továbbra sem kell lemondani a álmaimról.

Volt konfliktusod a szüleiddel, hogy ők a tanulást helyezték előtérbe, míg te a sportot?
Rengeteg. Ahogy mondtam, elvárás volt otthon, hogy a tanulmányaimra nagy hangsúlyt fektessek. Ugyan a nagypapám fiatalon a Honvédnál focizott, de édesanyám szakgyógyszerész, míg apukám közgazdász, sokat tanultak, ennek köszönhetően építettek karriert az életben, természetes, hogy felém is ilyen elvárásokat támasztottak. A sportot eleinte nem támogatták, nehezen akarták elfogadni, hogy más utat szeretnék bejárni és élsportoló szeretnék lenni. Sok vita és beszélgetés után rájöttem, kizárólag a teljesítményemmel tudom őket meggyőzni, s amikor látták, hogy fokozatosan kerülök közelebb a felnőtt labdarúgáshoz, már tudtam, hogy ők is bíznak bennem.

Azt már tudhatjuk, hogy szorgalmas és kitartó vagy, a szülői háttérről is sokat meséltél, van viszont még egy dolog, amivel vélhetően kevesen vannak tisztában, holott ez is egy fontos szerep, ráadásul az említett Bakó Dávid itt is társad a különböző kihívásokban.
Bizony, hiszen rendszeresen mi bújunk klub kabalaállatának, Leónak a bőrébe! Először csak jó poénnak tűnt, hogy jelmezben lehetek a szurkolók között, de ahogy egyre többet mentem a meccsekre, úgy kezdtem rájönni, hogy így a közösség részese lehetek. Abban a jelmezben senki sem tudta, hogy ki vagyok, de a találkozás az emberekkel, illetve amikor odaállhattam a játékosok mellé ünnepelni a Kispest-tábor előtt, felejthetetlen élmény. Olyankor nem Leónak vagy Kis Koppány akadémistának, hanem csapattagnak éreztem magam!

NB III, DÉL-KELETI CSOPORT, 22. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC II–ESMTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

2024. március 31., vasárnap, 11:00

A találkozóra a belépés ingyenes!
A mérkőzést klubunk YouTube-csatornáján közvetítjük

2024. 03. 30. 12:23Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Vasárnap 11 órától az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában a BKV Előrét fogadja második csapatunk.

2026. 10. 24. | Második csapat

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia