Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Első év edzőként, első év akadémistaként

Első év edzőként, első év akadémistaként

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 09. 01. 20:30Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

MFA-szezonbeharangozó – nagy mérföldkő előtt áll az U14-es csapat és szakvezetője

Első akadémiai idényére készül a Fűzfa Gergely irányította U14-es csapatunk. A fiatalok a Várda Labdarúgó Akadémia növendékeit látják vendégül szombaton, 13:00 órakor, a találkozó pedig nemcsak a 2023/2024-es szezon kezdetét jelenti, ugyanis ekkor debütál tétmérkőzésen Fűzfa Gergely vezetőedzőként a Budapest Honvéd-MFA kispadján.

Hogyan kerültél az U14-es csapat élére?
Immár ötödik éve dolgozom a Magyar Futball Akadémián, az előző négy szezonban asszisztensedzőként segítettem a fiatalokat. Farkas Tiborral dolgoztam az U17-es és az U16-os csapat mellett, aztán a Takács László irányította U17-es gárdánál voltam, míg az előző idényben a második csapatunk asszisztensedzőjeként kaptam lehetőséget. Ezeknek köszönhetően egyre jobban megismertem az utánpótlás működését, emellett belevágtam az UEFA B-licencet kiegészítő, az ifjúsági futballra fókuszáló képzésbe, a Youth B-licences tanfolyamba, amely az U15 és az alatti korosztályokra specializálódik. Ennek kapcsán is egyeztettünk a jövőmről, a vezetőség pedig bizalmat szavazott nekem, amiért nagyon hálás vagyok!

Mire számítasz, mennyiben lesz más a munka vezetőedzőként, mint asszisztensként?
Rengeteget tudást gyűjtöttem az elmúlt időben, fantasztikus szakemberekkel dolgozhattam együtt. Farkas Tibi bá mellett célzottan, a tanulási folyamat részeként egy-egy mérkőzésen én irányíthattam a csapatot, míg Szamosi Tamásnál az eltiltása alatt kellett meccselnem az NB III-ban. Minden ilyen kihívás hozzájárul ahhoz, hogy az ember több legyen, de nagy a különbség aközött, ha egyszer-egyszer be kell ugranod, vagy, ha te készíted fel a csapatot a hétvégi bajnokira.

Először leszel vezetőedző, emiatt jobban várod a bajnoki rajtot?
Hogyne!  De hozzátenném, hogy az U14-es csapat nem az enyém, nem én vagyok a fontos, hanem a Honvéd és csapatoktól függetlenül mindannyian magunkénak érezzük a klubot. Ezért is szeretnék mindent megtenni én is és a fantasztikus stábom is (Rácz Roland asszisztensedző, Bakó Attila kapusedző), hogy ezek a gyerekek egyénileg és közösségként is sikeresek legyenek, mert az a Honvéd javát szolgálná.

A hollandiai nemzetközi tornán a Manchester United szakmai stábja is elismerően beszélt a csapatról. Ez is mutatja, hogy sikeres volt a felkészülés?
Úgy érzem, eredményes volt a felkészülés, megismertük a stábbal brigádot, elkezdtünk összecsiszolódni. Az említett tornán szerencsére az angolok is látták, hogy a srácok kulturált, modern elképzelések mentén futballoznak, amiért a klubot dicsértek és több játékosunkat is. Többekről azt mondták, méltóak a figyelemre, még az ő mércéjükkel is, van bennük fantázia, ami egy nagyon jóleső elismerés.

Szombat délután a Kisvárdát fogadjuk Kispesten. Készen állunk?
Minden találkozó előtt azt vallom, teljesen mindegy, hogy külföldi tornán, vagy a bajnokságban kell játszanunk, de a Honvéd-mezt felhúzva igenis a legjobbat kell nyújtani. A pályán és azon kívül is méltónak kell lenni a klub a nevéhez. Ha konkrétumokra kell kitérni, hogy mit várok a találkozótól: szeretném látni, hogy az elmúlt hónapokban gyakorolt játékelemek visszaköszönjenek, a srácok élvezzék azt, amit csinálnak és győztes mentalitással fussanak ki a gyepre.

U14-ES KIEMELT BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Szeptember 2., szombat, 13:00

2023. 09. 01. 20:30Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia