Kezdőként lépett pályára a Nafta Lendava elleni felkészülési mérkőzésen Vidar Jónsson, a találkozó hajrájában pedig izlandi légiósunk állította be a 4–0-s végeredményt, Boubacar Traoré triplája után egy távoli lövéssel szerezte meg a negyedik kispesti gólt.
„Jól éreztem magam a pályán, a csapatban, boldog vagyok, hogy sikerrel kezdtük a felkészülési meccseket. A teljesítményünk is rendben volt elsőre, és azt se feledjük, hogy rövid ideje vagyunk még együtt, bőven vár még ránk feladatot, izgatott is vagyok, hogy mire leszünk képesek – mondta Vidar Jónsson. – Pozitív érzéseim vannak, jó energiák veszik körül a csapatot, az új stáb érkezése is lendületet adott, nagyon várom a meccseket és a bajnoki rajtot is!“
A 28 esztendős játékosunk a Lendava ellen jobb oldali védőként kezdett, a hajrában viszont már támadóként szerepelt, miközben az eredeti posztja szélső, így kíváncsiak voltunk rá, hogy érezte magát az új szerepkör(ök)ben.
„Nagyon jó kérdés, hogy mi az igazi posztom, hiszen jó néhány pozícióban megfordultam már – mosolygott Vidar Jónsson. – A legfontosabb az, hogy pályán lehessek és segíteni tudjam a csapatot, bárhol is számítanak rám, készen állok a játékra. Alapvetően egyébként szélső vagyok, de a védő poszttal sincs gondom, számomra tényleg az a fontos, hogy a csapat hasznára legyek. Egyet azonban tudni kell: nem vagyok jó kapus.“
Vidar Jónsson a szombati, Varasdin elleni találkozó kapcsán elmondta, meccsről meccsre, edzésről edzésre fejlődnek, el kell sajátítani az új szakmai stáb elvárásait, de úgy véli, az eddigi elvégzett munkára és a szerdai meccsre is lehet építeni, aztán pedig dolgozni tovább, menni előre!





