Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ellentétes félidők után vendéggyőzelem

Ellentétes félidők után vendéggyőzelem

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 08. 11. 19:18Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Hancz Dominik látványos gólja csak a szépítésre volt elég

A Budapest Honvéd II az NB III 3. fordulójában hazai pályán fogadta soron következő ellenfelét a Pénzügyőr SE-t. A vendégek a 18. percben egy védelmi megingást követően szerezték meg a vezetést. Már úgy tűnt szünet előtt nem esik több gól, de a hosszabbításban Labát révén a zöld-fehérek kettőre növelték előnyüket.

Laczkó Zsolt vezetőedző a szünetben egy helyen változtatott, Kalocsány helyére Kenézt küldte a pályára. A második félidőben nagyobb sebességre kapcsolt a Honvéd II, aminek az 54. percben egy remek egyéni teljesítmény után lett meg az eredménye. Hancz Dominik a baloldalon még a saját térfelünkről kapott egy jó indítást. A tizenhatos magasságában levette a labdát, elment két védő mellett, majd 18 méterről óriási bombát zúdította jobb felső sarokba. A hajrában nagy akarattal küzdöttünk az egyenlítésért, de ezúttal ez nem sikerült pontot szereznünk.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a 68. percben csereként pályára lépett Átrok Zalán, aki tavaly augusztusban a Haladás ellen szenvedett súlyos sérülést és 349 nap után játszott újra tétmérkőzésen!

Laczkó Zsolt: „Az első félidőben nem tudtuk hatástalanítani az ellenfél szélről beadott labdáit. Nem reagáltunk jól ezekre a szituációkra, pedig készültünk rá és gyakoroltuk is. Az első félidőben többet vártam a támadójátékunktól. Keveset mozogtunk és kevés volt a mélységi indulás. Ez a második félidőben egy kicsit megváltozott. A félidő elején egy nagyon szép gólt szereztünk és nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfélre. A hajrá egy teljesen ki-ki meccs volt, ahol, ha egy picit rutinosabbak, tapasztaltabbak vagyunk megtudjuk szerezni az egyenlítő gólt. Az egyenlítés érdekében a végén minden erőnket mozgósítottuk, de sajnos nem sikerült gólt szereznünk. Az első félidőt ki kell törölni, a másodikra viszont lehet építeni.”

NB III, DÉL-KELETI CSOPORT, 3. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC II–PÉNZÜGYŐR SE 1–2 (0–2)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Sándor Csaba (Sztányi T., Bán K.)
G: Hancz (54.), ill. Földi (18.), Labát (45.)

Honvéd: Molnár M. – Bakó (Sebe, 52.), Vojtko, Horváth B. (Benkő, 81.), Gáspár (Átrok, 68.), Hancz, Polák (Sebestyén M., 81.), Kalocsány (Kenéz, a szünetben), Hetyei, Nagy Z., Somogyi Á.
Vezetőedző: Laczkó Zsolt


2024. 08. 11. 19:18Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Kovács Gábor tanítványai gól nélküli döntetlent játszottak az előző idényben még másodosztályban szereplő Békéscsaba ellen az NB III. Dél-keleti csoportjának első fordulójában.

2026. 07. 25. | Mérkőzések

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Kovács Gábor együttese a 8. helyen zárta a pontvadászatot.

2026. 05. 23. | Mérkőzések

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat