Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egységben az érem

Egységben az érem

Akadémia

Megjelenés: 2024. 06. 18. 15:15Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Az Interliga négyes döntőjében három győzelmet aratott U13-as és U12-es csapatunk, amely a második helyen végzett a sorozatban

Hosszú és sikeres menetelés végén kvalifikálta magát az Interliga négyes döntőjébe az U13-as és az U12-es csapatunk, hiszen a fiatalok már tavaly szeptemberben elkezdték a nemzetközi meccsek tavaszig tartó sorozatát, amely végére a szezonzáró fináléval tettek pontot. Sőt, inkább felkiáltójelet, hiszen csapatunk remek teljesítményt nyújtva ezüstérmesként zárták az Interliga 2023/2024-es kiírását!

Az ostravai négyes döntőbe a Budapest Honvéd mellett az osztrák Austria Wien, a lengyel Gornik Zabrze és az ukrán Ruh Lviv jutott be, a magyar, osztrák, lengyel, szlovák, cseh és ukrán csapatok részvételével zajló sorozat egyik különlegessége pedig az volt, hogy a két korosztály eredményeit közösen számolták, s az alapján állt össze a négyes döntő mezőnye, a sikeres szerepléshez tehát az U13 és az U12 is bőséggel hozzájárult.

A fináléban a gyerekekre hat mérkőzés várt, ezek közül hármat nyertek meg a srácok, a Gornik Zabrze gárdáját mindkét csapatunk legyőzte, az U12 emellett az Austria Wien ellen is diadalmaskodott, a három siker pedig ezüstérmet ért a számunkra.

INTERLIGA 2023/2024, NÉGYES DÖNTŐ, OSTRAVA

U13

A Budapest Honvéd mérkőzései:
–Ruh Lviv (ukrán) 1–2. G: Bolyki
– Austria Wien (osztrák) 0–2
–Gornik Zabrze (lengyel) 1–0. G: Varga B.

Az U13-as csapat kerete:
Balázs Péter, Bolyki Hunor, Doszpod Ádám, Fürjes Szabolcs, Hegedűs Dávid, Hubják Gergely, Józsa Roland, Komzsik András, Krisztán Zsombor, Magyar Alex, Matyó Gergő, Miskolczi József, Molnár Máté, Nagy Hunor, Ollé Patrik, Palásti Krisztián, Pallos Artúr, Stumpf Máté, Szalma Dominik, Szijjártó Péter, Varga Botond

Edző: Takács Richárd. Asszisztensedző: Istók Ferenc. Kapusedző: Horváth Csaba

Takács Richárd: Az egész évben zajló Interliga négyes döntőjét játszottuk Ostravában, ahol az északi és a déli csoport két győztese és második helyezettje mérette meg magát körmérkőzéses rendszerben. Három kiélezett, magas intenzitású találkozót játszottunk, melyek kiválóan szolgálták a játékosok fejlődését. Mind a selejtezők, mind pedig a döntők során az U12-es korosztállyal összevont eredmények alapján alakult ki a sorrend, így végül az ukrán Ruh Lviv mögött a második helyen zártuk a tornát. Az Interligáról elmondható, hogy rendkívül fontos szerepet tölt be a két korosztály képzésében, hiszen hónapról hónapra biztosítja a magas színvonalú nemzetközi mérkőzéseket a játékosaink számára, emellett pedig ezek az utazások és intenzív élmények nagyban segítik a csapategység kialakulását. Köszönjük a klubnak, hogy idén is lehetővé tették, hogy részt vegyünk a sorozatban, a szülőknek pedig, hogy minden alkalommal szép számban elkísérték a csapatot és végig sportszerűen buzdították a gyerekeket!

U12

A Budapest Honvéd mérkőzései:
–Ruh Lviv 2–4. G: Albert 2
–Austria Wien 2–1: G: Marte, Rácz Zs.
– Gornik Zabrze 1–0. G: Hanzély

Az U12-es csapat kerete: 
Albert Benjamin, Babalola Tiwadola Toluwa, Dubéczi Zolta, Gerencsér Erik, Hanzély Kevin, Jávorka Benett, Karácsony Zoltán, Keindl Márk, Marte Miron, Mező Milán, Orbán Barnabás, Palaga Bence, Pető Nimród, Rácz Zsombor, Tóth Gergő, Kulacsik Kristóf, Nagy Kornél, Némedi Bátor.

Edző: Vass János. Asszisztensedző: Sánta Attila. Kapusedző: Horváth Csaba

Vass János: Nagyon várták a gyerekek az egész évet lezáró négyes Interliga döntőt, amely idő alatt 19 magas színvonalú nemzetközi mérkőzést játszhattunk. Mindegyik mérkőzésen maximálisan meg voltunk elégedve a hozzáállással és a mérkőzések intenzitásával valamint azzal, hogy csapatként egységesen, egymásért küzdve sikerült elérnünk ezt az előkelő második helyezést.  

2024. 06. 18. 15:15Akadémia

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában Észak-Macedónia, Törökország és San Marino ellen lép pályára.

2026. 10. 24. | Akadémia