Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egyre tudatosabbak

Egyre tudatosabbak

Akadémia

Megjelenés: 2021. 12. 30. 12:10Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Takács László sikerként könyveli el a korosztályok közötti átjárhatóságot

Utánpótláscsapataink számára is véget ért a 2021/2022-es idény első féléve. Az őszi szezont értékelő sorozatunkban az U19-es együttes után, U17-es csapatunk vezetőedzőjének, Takács Lászlónak a beszámolóját olvashatjátok.

December 1-jén a Ferencváros ellen fejezte be U17-es együttesünk a félszezont, amivel az is eldőlt, hogy a tabella harmadik helyén telelnek a mieink. Az első 11 forduló után 6 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség és 21 pont áll a kispestiek neve mellett. Kétség sem fér hozzá, hogy igazi csapatként működtek Takács László tanítványai az ősz folyamán, ugyanis a 23 lőtt gólt 13 különböző játékosunk szerezte.

„Az U17-es korosztálynál célunk, hogy a játékosok egyénileg és csapatszinten is közelítsenek a felnőttfocihoz – kezdte értékelését Takács László. – Ennek egyik alapja a tudatosság, fontos, hogy minden amit csinálnak a pályán, az tudatosan történjen. Ebben szépen fokozatosan fejlődtek a srácok az elmúlt időszakban. Voltak olyanok, akik U19-es és az NB III-as együttesben is bizonyíthattak, emellett hat U16-os futballista kapott lehetőséget kezdőként az U17-es bajnokságban, ezeket mindenképp sikerként kell értékelni. A csapat teljesítményét és eredményességét tekintve van hiányérzet, ebben mindenképp szeretnénk javítani következő fél évben. Sok lehetőséget adtunk az ellenfeleknek labdavesztésből és pontrúgásból, illetve kevés helyzetet tudtunk kialakítani meccsekre lebontva.”

EREDMÉNYEK:

Budapest Honvéd-MFA–Újpest FC 2–1

DVTK–Budapest Honvéd-MFA 0–4

Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia-Haladás 2–0

PMFC–Budapest Honvéd-MFA 2–5

Budapest Honvéd-MFA–Gyirmót FC Győr 1–2

MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 1–1

Budapest Honvéd-MFA–Puskás Akadémia FC 1–1

Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 4–2

Budapest Honvéd-MFA–ETO FC Győr 3–2

Budapest Honvéd-MFA–DVSC 1–0

Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA 1–1

Gólszerzőink:

4: László Máté, Nagy Dávid

3: Menyhárt Barnabás

2: Fábiánkovits István

1: Átrok István Zalán, Braun Bálint, Kalocsány Péter, Knolmár Milán, Kocsis Gergely, Mihály Bálint, Sebe Botond, Simon Benedek, Vojtko István

2021. 12. 30. 12:10Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia