Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egyre egységesebben

Egyre egységesebben

Klub

Megjelenés: 2023. 01. 16. 16:15Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Nikola Mitrovic hasznos mérkőzésekre számít a két szerb csapat ellen

A horvátországi edzőtábor utolsó két felkészülési találkozójára készül csapatunk. A szlovéniai kikötővárosban, Koperben két szerb együttes, az FK Javor Ivancija és FK Kolubara gárdái ellen fejezzük be a túrát január 17-én. Belső középpályásunk, Nikola Mitrovic szerint masszív alakulatokkal játszhatunk hasznos találkozókat.

„Jó ellenfelek várnak ránk az edzőtábor végén is, az FK Javor Ivancija edzőjét, Mladen Dodicot ismerem korábbról, ahogy néhány játékost is, Petar Gigic például Újpesten volt a csapattársam – kezdte Nikola Mitrovic. – A szerb bajnokságban nagyon kemény csapatok vannak, úgyhogy szerintem nagyon hasznos találkozókat vívunk majd. Meglesz a lehetőségünk, hogy megmutassuk mit tudunk.”

Dean Klafuric a januári felkészülést támadójátékunk finomításának szerette volna szentelni, amiről eddig ő és rutinos középpályásunk is pozitívan nyilatkozott. Mitrovic az NK Osijek elleni találkozón kiválóan mozgott és Kocsis Dominik fejelt átadását követően a kapuba, s bár a találatot a játékvezető les miatt érvénytelenítette, Nenad Lukicnak viszont már a győztes gólt hozó labdát adta.

„Az elmúlt három meccsen szerintem jól dolgozott a csapat, és úgy érzem, jó úton járunk – folytatta Mitrovic. – Az volt a célunk, hogy fejlesszünk a támadójátékunkat. Sokat dolgozunk, hogy taktikailag és technikailag is előrébb lépjünk, ami sikerült, hiszen a pályán is meg tudtuk mutatni, amiket az edzéseken gyakoroltunk. Gondolok itt a letámadás hatékonyságára vagy éppen az ellenfél térfelén való játékunkra. Ezeket kell tovább erősíteni, így a bajnokságban is eredményesebbek lehetünk.” 

Horvátországban egy csapatnyi – éppen tizenegy – fiatal játékossal készül első csapatunk, Nikola Mitrovic pedig folyamatosan figyeli és segíti ifjú tehetségeinket, akik szerinte jó példákkal találkoznak, legyen szó fiatal vagy tapasztalt társról.

„A fiatal játékosok nagyon jól teljesítenek és nemcsak tőlünk, idősebb játékosoktól, hanem egymástól is tanulnak – méltatta fiatal játékosainkat rutinos középpályásunk. – Jó példával szolgálnak egymásnak is, hiszen Kocsis Dominik, Kerezsi Zalán vagy éppen Szabó Alex már megvetették a lábukat a csapatban, így ők is követendő példák minden olyan játékosunknak, aki a felnőttkarrierje elején tart.”


Szerb középpályásunk szerint az egész csapat jól halad a felkészüléssel, de az edzőmérkőzéseknél sokkal fontosabb, hogy a bajnokságban miként teljesít majd a társaság. A cél egyértelműen az, hogy mindenki a lehető legjobb állapotban érkezzen a január 29-én, vasárnap 15:30-kor kezdődő Újpest FC elleni bajnokira, amikor újraindul az OTP Bank Liga.

„Minden pillanatban azon vagyunk, hogy a bajnoki rajt a lehető legjobban sikerüljön. Most még két mérkőzés vár ránk, utána pedig otthon kell folytatnunk a munkát. Mindenki nagyon várja már, hogy újra tétmérkőzést játsszon. Szerintem ez az edzőtábor nagyot lendített a csapaton, amiből a bajnoki mérkőzéseken is profitálni fogunk. Úgy érzem, hogy már most sokkal jobban egységesebbek vagyunk, mint a túra előtt” – fejezte be Mitrovic.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Január 17., kedd
Budapest Honvéd FC–FK Kolubara (szerb)
Koper, 11:00
Budapest Honvéd FC–FK Javor Ivanjica (szerb)
Koper, 13:00

2023. 01. 16. 16:15Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub