A Honvéd II számára is elkezdődött a felkészülés a 2025/26-os idényre, első ellenfelünk szombaton az angol Birmingham City U18-as gárdája volt. A kék-fehérek Kian McCuster találatával egygólos sikert könyvelhettek el.
Második csapatunk legközelebb szerdán a BLSZ I-ben 7. helyen végző TFSE együttesét fogadja második felkészülési mérkőzésén.
Időközben elkészült az NB III. Dél-Keleti csoportjának menetrendje is, együttesünk programját itt találjátok.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, 2025/26, NYÁR
BUDAPEST HONVÉD II–BIRMINGHAM CITY U18 0–1 (0 –1)
BUDAPEST HONVÉD II: Papp L. – Molnár-Czétényi, Sebe, Horváth, Tóth B., Botos, Nagy M., Hancz, Alarishi, Benkő, Szelényi.
Cserék: Tóth A., Matyi, Vojtko, Csákány, Forró, Igricz, Seres, Braun, Kis, Paksai, Csernák. Vezetőedző: Kovács Gábor
Gól: McCuster (39.).
Kovács Gábor, vezetőedző:
Nagyon hasznos felkészülési mérkőzést játszottunk. A játékosok a saját bőrükön érezhették a nemzetközi labdarúgás követelményeit. Nagyban befolyásolta az összecsapást képét, hogy mi az első edzőmeccsünket játszottuk, ők pedig a felkészülésük végén járnak. A hét folyamán gyakorolt taktikai elemekből – főként a második félidőben – sok mindent meg tudtunk valósítani csapatszinten. Helyzeteket alakítottunk ki az ellenfél kapujának előterében, de sajnos nem tudtuk ezeket értékesíteni. Összességben kiválóan szolgálta a felkészülésünket ez a mérkőzés és sokat tanulhatunk a videózások alkalmával belőle, ennek részeként visszacsatolást kapnak játékosaink egyéni és csapatszinten is a teljesítményükről.


.jpg)

