„Nem is lehet kérdés, hogy győzni akarunk, minden meccsre ebben a szellemben készülünk, akár az utolsó, akár az első helyezettel szemben lépünk pályára“ – nyilatkozta Dean Klafuric vezetőedzőnk a hét elején, szavai pedig most is aktuálisak, hiszen az utolsó helyen álló Vasast követően ezúttal az első helyezett Ferencvárost fogadjuk a Bozsik Arénában. És ami nagyon fontos, győzelemmel a hátunk mögött, hiszen csütörtökön 2–0-ra nyertünk a piros-kékekkel szemben.
„Nagy boldogság volt az a siker, különösképp a játékosok, a szurkolók és a klub dolgozói miatt, nem különben azért, mert hosszú idő, nyolc hónap után először nyert itthon a csapat – mondta Dean Klafuric, azt pedig mi tesszük hozzá, hogy a siker egyben az ő első kispesti győzelme is volt. – Büszke vagyok a játékosaimra, fontos győzelmet arattunk, láttam rajtuk, hogy a legjobbjukat akarták nyújtani a meccsen, ez az az út, amin menni kell tovább. A legfontosabb a hozzáállás, amiben mérvadó a Vasas elleni meccs, ebből nem is engedhetünk. A győzni akarás, a megfelelő erőfeszítés és a hozzáállás, ezt kell mindig szem előtt tartani! Fontos, hogy csapatként futballozzunk, támogassuk egymást és persze időnként szerencsére is szükség van, de hosszú távon a munka és ez az attitűd vezethet a sikerekhez.“
Dean Klafuricnak és csapatának nincs sok ideje a felkészülésre, hiszen három nap sem telik el a két meccs között. Ezért különösen fontos a regeneráció (tegyük hozzá, a Fradi egy nappal hamarabb játszott, mint mi), hogy a szezonzáróra a lehető legjobb állapotba kerüljenek a játékosok.
„Tiszteljük az ellenfelet, a Fradi egy komoly tradíciókkal bíró klub, de mi is nagy klub vagyunk, ez a mérkőzés rangadó (a rangadó szót egyébként magyarul használta Dean Klafuric – a szerk.), egy újabb rangadó és egy rangadón nem számít a tabellán elfoglalt helyezés. Ahogy mondtam, játszunk akár az utolsó, akár az első ellen, győzni akarunk, ennek érdekében pedig a csütörtök az alap, onnan kell folytatnunk vasárnap“ – hangsúlyozta szakvezetőnk.





