Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy távoli szabadrúgás döntött a Békéscsaba II. javára

Egy távoli szabadrúgás döntött a Békéscsaba II. javára

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 09. 21. 18:43Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Második csapatunknak nem sikerült pontot szereznie az NB III Dél-keleti csoportjának 7. fordulójában.

Mindkét csapat helyzetekkel kezdte a találkozót, részünkről egy békéscsabai blokk mentette meg a látogatókat a kapott góltól, míg Vólent lövésénél Rácz fogta a rövid sarkot és a 12. percben. Nyolc perccel később egy szép akció után Földi balról érkező beadására Ihrig-Farkas érkezett középen, lövését azonban Schrenck bal kézzel szögletre tudta menteni. A játékrész folytatásában is rendszeresen ott voltunk az ellenfél kapuja előtt, a hosszabbításban pedig Hancz szerezhetett volna vezetést, ám csúsztatása a kapu fölé ment, így gólnélküli döntetlennel fordultak a felek. A második félidőben többször próbálkoztunk lövésekkel, de sajnos a befejezésekbe hiba csúszott, míg a viharsarkiak részéről Harmati került a kapussal szembe, de Rácz hárítani tudott. A 85. percben szabadrúgáshoz jutott a Békéscsaba II., melyet Oláh Ákos mintegy 30 méterről a bal felsőbe bombázott (0–1). A gól után nagyon veszélyes helyzet már nem alakult ki a kapuk előtt, így a vendégek vitték el a három pontot. Második csapatunk egy hét múlva a BKV Előre otthonába utazik.

NB III. DÉL–KELETI CSOPORT, 7. FORDULÓ

Budapest, Magyar Futball Akadémia, Vezette: Horváth Dániel

BUDAPEST HONVÉD II.–BÉKÉSCSABA ELŐRE 1912 II. 0–1 (0–0)

BUDAPEST HONVÉD II.: Rácz G. – Balázs, Botos (Bogdán, 71.), Hancz, Csilus, Ihrig-Farkas, Horváth B. (Braun, 35.), Petrók (Simon B., 74.) Földi (Kobela, 85.), Paksai, Sebe. Vezetőedző: Kovács Gábor.

BÉKÉSCSABA ELŐRE 1912 II.: Schrenck – Komáromi (Borszéki, 83.) Bacsa, Avramucz, Oláh, Német, Vólent, Kuzma, Harmati, Kurai, Brecska, Molnár. Vezetőedző: Balog Zsolt

Gól: Oláh (85.)

2025. 09. 21. 18:43Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia