Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy pont – Videó!

Egy pont – Videó!

Akadémia

Megjelenés: 2022. 02. 27. 15:58Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Döntetlent ért el második csapatunk a Hódmezővásárhellyel

Az első csapat PAFC elleni keretéből kimaradó Banó-Szabó Bence, Májer Milán, Nagy Gergő hármas is helyet kapott az első tavaszi sikerére hajtó Honvéd II kezdőcsapatában, együttesünk a Hódmezővásárhelyt fogadta, amelyet ősszel idegenben sikerült legyőznie.

A kilátogató nézők sokáig helyzet nélkül maradtak, hiszen az első játékrész feléig főként a mezőnyben folyt a játék, de amikor lehetőség adódott volna, mindkét oldalon helytállt a védelem. Fizikai párharcokban dús volt a találkozó, Hollósi Norbert masszőrünknek többször akadt feladata a mérkőzés folyamán, Keresztes Noelnek és Feledy Balázsnak is kisebb sérülés miatt kellett idő előtt elhagyni a pályát.

A már említettek által alakultak ki az első helyzeteink az összecsapáson, előbb Májer csúsztatta mellé Feledy beadását, majd Nagy Gergő indításából Banó-Szabó a hálóba talált ugyan, de az asszisztens emelte zászlaját, les miatt érvénytelen volt a találat.

Az első játékrész végén villantak a vendégek is, Kiss Krisztián beadását Tapiska Géza vette át a tizenhatoson belül és került ziccerbe, azonban Nyitrai Bence remek becsúszással menteni tudott az utolsó pillanatban. Ahogy ezt Berla Attila is megtette másodpercekkel később, ugyanis a szöglet után ismét Tapiska veszélyeztetett, kapusunk még éppen a gólvonalról ütötte ki a labdát. A 43. percben egy újabb hódmezővásárhelyi szögletből viszont a mieink indultak meg kontrával, pontosabban Banó-Szabó, aki az akció végén lövését már nem tudta megfelelően helyezni, Füstös Krisztián hárított.

A második felvonásban egyértelműen csongrádi ellenfelünk fölé nőttünk és sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket, az 53. percben kis passzokkal operáltak a mieink a tizenhatos előterében, majd Májer próbálkozott, sajnos sikertelenül. Ezután ismét támadónk volt a középpontban, ezúttal viszont az előkészítésben jeleskedett, Szűcs Tamás beadását tette le lövésre sarokkal Nagy Zoltánnak, az ellenfél kapuvédője azonban újra a helyén volt. Sokat köszönhetett kapusának a Hódmezővásárhely, ugyanis a félidő közepe Füstösről (is) szólt, előbb Nagy Gergő passzolt Májerhez, akinek gurítását lábbal védte, később Banó-Szabó 23 méterről elvégzett szabadrúgását tornázta ki a léc alól, majd Májer volt szemfüles, észrevette, hogy kinn áll kapujából Füstös és 35 méterről próbálkozott, bravúrral azonban visszaért erre is a kapus.

A 72. percben viszont már tehetetlen volt, Nagy Sámuelt buktatták a büntetőterületen belül, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, társain kívül az első csapat edzéséről éppen visszasétáló Zinédine Machach is megállt bíztatni a labda mögé álló Májert, aki magabiztosan lőtt a bal sarokba.

A vezető találatunk után ritmust váltottak a csongrádiak, előbb Németh Kristóf cselezte be magát a szélről, tekerése viszont elkerülte Berla kapuját, majd a 82. percben szögletből veszélyeztettek a vendégek, a hosszú oldalon Altman Joshua fejelte vissza a labdát Huszár Gergőnek, ellenfelünk védőjének bólintása célt tévesztett. Nem úgy, mint Bata, aki Altman beadását továbbította a hálóba a 87. percben.

A hátralevő néhány percben mindkét csapat igyekezett megszerezni a győztes találatot, gól viszont már nem született, így maradt az 1–1-es végeredmény. Simon Miklós együttese hiába alakított ki több helyzetet, kimaradtak a lehetőségek, viszont játékban biztató jeleket mutatott a csapat a jövőre nézve.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 23. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC II–HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 1–1 (0–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Takács Ákos (Marozsi G., Benkő R.)

G: Májer (72. – tizenegyesből) ill., Bata (87.)

Honvéd II: Berla – Nagy Z. (Gincsai, 86.), Nyitrai, Szabó T., Feledy (Irimiás, 63.) – Keresztes (Tarcson, a szünetben) Nagy S., Nagy G., Banó-Szabó (Ulbert, 77.) – Szűcs T. (Kalocsány, 63.), Májer

Vezetőedző: Simon Miklós

Hódmezővásárhely: Füstös – Orosz, Asztalos, Molnár B. (Huszár, 51.), Antman – Kiss K. (Bartyik, 79.), Povázsai, Hegedűs M. (Bata, 51.) – Molnár Á. (Ondrejó, 51.), Tapiska, Németh K.

Vezetőedző: Koncz Zsolt

Simon Miklós: – Sajnálom a srácokat, mert nagyot mentek ma, kifejezetten jó mentalitással és helyenként szép akciókat vezetve fociztunk. Azt éreztem, hogy végig dominálni tudtuk a mérkőzést, az a pici szerencse vagy minőségi megoldás hiányzott, ami a sok kihagyásnak köszönhető, de a visszajövő játékosok megcsinálják majd ezt abban a momentumban, amint olyan állapotban lesznek, ahogy az elvárható, de természetesen türelem kell nekik. Fontos számomra, hogy hozzáállásban és szervezettségben megvoltunk, az az egy apró figyelmetlenség, amit vétettünk, gólt eredményezett a Hódmezővásárhelynek, de így kell játszanunk és ezt az utat kell folytatnunk.


2022. 02. 27. 15:58Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia