Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy pillanatra sem adtuk fel

Egy pillanatra sem adtuk fel

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 05. 19. 20:11Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Kétgólos hátrányból szereztünk pontot a Gyirmóttal szemben

Az első félidő végén és a második játékrész elején is betalált a kapunkba a Gyirmót a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában, csapatunk azonban nem tört meg és a csereként beálló Adorján Krisztián révén szépített, majd az utolsó pillanatra a szintén a kispadról beszálló Holman Dávid góljával kiharcolta a pontszerzést. A mérkőzést követően így értékelt vezetőedzőnk, Csertői Aurél.

„Nehéz egy ilyen mérkőzést értékelni, ebben a szezonban ez legalább a nyolcadik olyan meccsünk, amelyen sima győzelmet kellett volna aratni. Úgy kezdtünk, ahogy a nagy könyvben megvan írva, többször is eljutottunk az ellenfél kapujáig, helyzeteink voltak, gyönyörű beadások, ezek azonban kimaradtak és törvényszerű, hogy az első lehetőségét gólra váltotta az ellenfél. A második félidő elején hibáztunk egyet, de a csapatnak óriási tartása volt, nem adtuk fel, jól szálltak be a cserék, közel azonos feltételek mellett meg is nyerhettük volna a találkozót.“

2024. 05. 19. 20:11Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat