Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy hét, két hónap

Egy hét, két hónap

Akadémia

Megjelenés: 2022. 09. 27. 12:34Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Heti program – öt napon is láthatunk Honvéd-meccset

A héten szeptemberben és októberben is szoríthatunk a Honvéd sikerekért. Elsőként öregfiúkegyüttesünk kedden 20 órakor az MTK elleni vendégszerepléssel indítja a heti fociprogramot, ráadásul a Salgótarjáni Úti Sportközpontban eddig két veretlen csapat találkozik.

Két összecsapás vár második együttesünkre, ugyanis szerda, vasárnap ritmusban lép pályára Szamosi Tamás legénysége. Szerdán 16 órakor utánpótlásközpontunkban fogadjuk a Meton-FC Dabas SE csapatát, vasárnap 15 órakor pedig a Szekszárd ellen zárja a hetet fiatal felnőttgárdánk.

Faltusz Zoltán U16-os együttese pénteken 14 órás kezdettel, hazai pályán fogadja az Újpest csapatát, amivel nemcsak a hétköznapi Honvéd-focit, hanem a szeptembert is zárja.

Október első napján indul számunkra az OTP Bank Liga következő felvonása, ahol első csapatunk Debrecenbe látogat a bajnokság 9. fordulójában, ám a 17 órakor kezdődő összecsapás előtt még akadémiai együtteseinknek szoríthatunk.

U17-es alakulatunk 10 órakor a III. Kerületi TVE csapatát fogadja utánpótlásközpontunkban, ami a hétvége egyetlen hazai találkozója Honvéd-oldalról. Ugyancsak 10 órakor kezdi a maga összecsapását U15-ös együttesünk, amely Újpesten vendégeskedik. Ezt követően U19-es csapatunk Győrben, az U14-es legények pedig Debrecenben indítják útjára a labdát, pontban 12 órakor.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2022. szeptember 27., kedd

Öregfiúk, 5. forduló
MTK Budapest–Honvéd BKE
MTK Budapest Salgótarjáni Úti Sportközpont

2022. szeptember 28., szerda

NB III, Közép csoport, 10. forduló
Budapest Honvéd II–Meton-FC Dabas SE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 16:00

Aranyoroszlánok
M4 Sport, 16:28

2022. szeptember 30., péntek

U16, Kiemelt csoport, 5. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Újpest FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 14:00

2022. október 1., szombat

U17, Kiemelt csoport, 5. forduló
Budapest Honvéd-MFA–III. Ker TVE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U15, Kiemelt csoport, 3. forduló
UTE–Budapest Honvéd-MFA
UTE Labdarúgó Akadémia, 10:00

U19, Kiemelt csoport, 4. forduló
ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA
ETO Edzőközpont, 12:00

U14, Kiemelt csoport, 5. forduló
DVSC–Budapest Honvéd-MFA
Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont, 12:00

OTP Bank Liga, 9. forduló
DVSC–Budapest Honvéd FC
Debreceni Nagyerdei Stadion, 17:00

2022. október 2., vasárnap

NB III, Közép csoport, 11. forduló
Szekszárdi UFC–Budapest Honvéd II
Szekszárdi Városi Sport és Szabadidőközpont, 15:00

2022. 09. 27. 12:34Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia