Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy győzelem, két döntetlen

Egy győzelem, két döntetlen

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 11. 12. 12:29Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Veretlenek maradtak fiú utánpótlás csapataink a hétvégén.

U14 kiemelt bajnokság 10. forduló:
DVTK - Budapest Honvéd FC 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Tóth M. (30.), ill. Gerebenes (18.)

Szamosi Tamás értékelése: „A mai mérkőzésen dicséret illeti a játékosokat. Védekezésünk stabil volt, nem engedtük kibontakozni az ellenfelet, labdabirtoklásban is megfelelően teljesítettünk, átmenetekből helyzeteket tudtunk kialakítani, sajnos ezek a lehetőségek kimaradtak. Pontrúgások védekező része megfelelően működött, a támadó részen még dolgoznunk kell. Összességében elégedettek lehetünk a látottakkal, minél több ilyen mérkőzésre lenne szükségünk a jövőben.”

U15 kiemelt bajnokság, 10. forduló:
Várda Labdarúgó Akadémia - Budapest Honvéd FC 0-0 (0-0)

Körtvélyesi István értékelése: „Lendületes mérkőzést játszottunk a Kisvárda ellen, ahol többnyire a mezőnyjáték dominált. Többször eljutottunk az ellenfél kapuja elé, de minőségben nem tudtunk befejezni vagy veszélyeztetni. Védekezésünk és szervezettségünk végig megvolt. Összességében egy nehéz mérkőzésen igazságos döntetlen született.”

U16 kiemelt bajnokság, 9. forduló:
DVSC – Budapest Honvéd FC 1-4 (1-1)
Gólszerzők: Viazovyk (37.), ill. För (10., 72., 89.), Varga (80.)

Petrók Viktor értékelése: „Jól kezdtük a mérkőzést, aztán vezetésünk tudatában visszavettünk, görcsössé vált a játékunk. A mai napon nem működött igazán a játékunk, nem feltétlenül az alapelveink mentén futballoztunk.Az eredmény akár alakulhatott volna fordítva is, de a küzdőszellemünk átlendített a nehézségeken."

2024. 11. 12. 12:29Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia