Az OTP Bank Liga 2022/2023-as szezonjában a Honvéd–PAFC mérkőzés jelentette a csúcsot, amikor csapatunk hat 2002-ben vagy annál később született fiatalt küldött a pályára, Kisvárdán pedig beállítottuk az idény második legmagasabb számát: akárcsak a Fradival, a szabolcsiakkal szemben is öt akadémistánk játszott. Öt vagy hat fiatalt egyazon meccsen rajtunk kívül egy klub sem szerepeltetett a szezonban!
Ráadásul Kisvárdán a gólokat tekintve is fontos szerepük volt a fiataloknak, hiszen előbb Keresztes Noel adott szögletből gólpasszt (Nenad Lukicnak), majd Bocskay Bertalan remek indítása után találta bravúros mozdulattal a kapuba Kerezsi Zalán. Mellettük Szabó Alex a hajrában váltotta csapatkapitányunkat, Ivan Lovricot, míg a szünetben beszálló Átrok Zalán először játszott egy teljes félidőt az NB I-ben.
A 2022/2023-as szezonban eddig tíz MFA-nevelés lépett pályára a Honvéd NB I-es csapatában, közülük öten ebben az idényben debütáltak. A tíz akadémista 5 255 percet töltött a pályán, ami több mint 58 meccsnyi játékperc.
A lista élén a 1372 perces Kocsis Dominik áll (rajta kívül Bocskay és Szabó Alex is eljutott 1000 percig), ami pedig a meccseket illeti, a fiatalok számát tekintve a PAFC elleni hazai sikernél regisztrált hat MFA-növendék a csúcs, míg a pályán töltött időben az őszi kisvárdai győzelmünk viszi a prímet: akkor a Bocskay, Kerezsi, Kocsis, Szabó kvartett 348 percet játszott.
MFA-NÖVENDÉKEK AZ ELSŐ CSAPATBAN A 2022/2023-AS BAJNOKSÁGBAN
| Játszott perc | Név | Születési év | Szezonbeli mérkőzések | Első meccs az NB I-ben | Összes NB I-es mérkőzés | Tétmérkőzés az első csapatban |
| 1372 | Kocsis Dominik | 2002 | 27 | 2020 | 36 | 41 |
| 1217 | Bocskay Bertalan | 2002 | 17 | 2020 | 31 | 34 |
| 1000 | Szabó Alex | 2002 | 22 | 2020 | 15 | 19 |
| 569 | Dúzs Gellért | 2002 | 7 | 2023 | 7 | 7 |
| 377 | Kerezsi Zalán | 2003 | 10 | 2020 | 16 | 19 |
| 235 | Eördögh András | 2002 | 3 | 2023 | 3 | 4 |
| 182 | Keresztes Noel | 2004 | 7 | 2020 | 8 | 9 |
| 172 | Benczenleitner Barna | 2003 | 3 | 2023 | 3 | 3 |
| 101 | Átrok Zalán | 2005 | 7 | 2023 | 7 | 7 |
| 30 | Krajcsovics Ábel | 2004 | 2 | 2023 | 2 | 3 |





