Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy gól döntött

Egy gól döntött

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 05. 17. 22:26Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A Panathinaikosz ellen játszottuk az első mérkőzésünket a Puskás-Suzuki-kupán, ahol a görög együttes bizonyult jobbnak

Pénteken a Budapest Honvéd számára is elkezdődött az egyébként csütörtökön rajtoló Puskás-Suzuki-kupa, ahol csapatunk az első napon nem lépett pályára, viszont péntektől hétfőig minden nap vár egy-egy komoly erőpróba Bene Ferenc legénységére.

Elsőként a Panathinaikosz volt a riválisunk (a görög gárdát Puskás Ferenc edzőként vezette BEK-döntőbe), ahol az első negyedóra végén a riválisunk talált a hálóba, utána pedig hiába küzdöttünk, játszottunk jobban és próbáltunk helyzeteket kialakítani, nem sikerült egyenlíteni, így vereséggel indítottuk a tornát.

Szombaton a Juventus ellen folytatjuk a tornát, az olaszok csütörtökön 4–0-ra kaptak ki a portugál Sportingtól.

PUSKÁS-SUZUKI-KUPA, B-CSOPORT
PANATHINAIKOSZ (görög)–BUDAPEST HONVÉD 1–0 (1–0)

Felcsút

V: Kovács J. Zoltán (Becséri, Rózsa)
G: Venakisz (16.)

Honvéd: Papp L. – Milicz (Seres, a szünetben), Polonkai (Csákány, 52.), Bencsetler, Kecskés (Nyers, 52.), Szabó Á., Gáspár, Petrók (Kovács B., 40.), Birtalan (Szlovák, 40.), Nagy M., Joó
Vezetőedző: Bene Ferenc

Bene Ferenc: – Az első negyedórát kivéve felnőttünk a nemzetközi futball feladatához, jó iramú, változatos mérkőzést játszottunk egy kitűnő rivális ellen. Sajnálom, hogy az első tizenöt percben kevésbé volt bátor a csapat. A második félidőben domináltunk, elöl hiányzott az a fajta minőség, ami a helyzetek kihasználáshoz kellett volna, ezért nem szereztünk pontot, bár a játék képe alapján megérdemeltük volna.


2024. 05. 17. 22:26Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia