Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy gól döntött

Egy gól döntött

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 04. 07. 21:01Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A vendégek szerezték meg a három pontot érő találatot

A negyedik helyen álló Szeged-Csanád Grosics Akadémiát fogadtuk a Bozsik Arénában április első hétvégéjén, csapatunk pedig azzal a szándékkal lépett pályára, hogy szeretne javítani a budafoki vereség után, dacára annak, hogy finoman szólva is „viharvert“ kerettel érkeztünk a kellemes tavaszi napsütésben megrendezett találkozóra. A mérkőzés előtt legendánkra, Puskás Ferencre emlékeztünk, aki 97 éve, 1927. április 1-én született, tiszteletére az arcképével ellátott pólóban kísérték be a csapatokat a gyerekek, aki a Puskás Ferenc Általános Iskolából és a Puskás focisuliból érkeztek.

Nem véletlenül beszéltünk „viharvert“ keretről, Csertői Aurél ugyanis a hosszabb ideje hiányzó Átrok Zalán, Ivan Lovric, Szabó Tibor hármas mellett két szélsőjére, a házi gólkirály Kerezsi Zalánra és a tavasszal egyre fontosabb szerepet kapó Krajcsovics Ábelre sem számíthatott, miközben a héten új szerződést aláíró, illetve a megállapodását meghosszabbító középcsatárt is nélkülöznie kellett: Futács Márkó közel jár a visszatéréshez, de még szüksége van némi időre, Simon Benedek pedig kisebb sérülés miatt maradt ki a keretből.

Bekerült viszont a kezdőcsapatba Benkő László, aki a jobbösszekötő helyén remek keresztlabdát kapott a 12. percben Kundrák Norberttől, de az átvétel közben megcsúszott és szerelni tudták a védők, majd két perccel később 18 méterről próbálkozott, labdája azonban mellément. Persze nemcsak mi veszélyeztettünk, a Szeged is igazolta, nem véletlenül tagja az élmezőnynek, a félidő derekán Horváth Milán lőtt mellé, ráadásul ekkor már vezettek a vendégek, miután a 21. percben Zuigéber Ákos 19 méterről, szabadrúgásból kilőtte a bal felső sarkot.

A 25. percben aztán már ismét kispesti lehetőséget láthattunk, Kovács Nikolasz jobb oldali beadásáról Holman Dávid és Kundrák Norbert is csak centikkel maradt le, aztán a 28. perc elején Keresztes Noel lőtt a léc fölé, míg néggyel később Lőrinczy Attila mélységi indítását csípte el a kapujából remek ütemben kilépő Molnár F. Tamás Holman Dávid elől.

A szünetben Csertői Aurél egyet cserélt, Benkő Lászlót Eördögh András váltotta, s korosztályos válogatottunk beadása után alakult ki az első veszélyes helyzet a második félidőben, de sajnos csak szögletekig jutottunk. Az 53. percben Kundrák Norbert fejese ment fölé, míg a félidő derekán ismét egy szegedi szabadrúgást jegyezhettünk fel. Ezúttal Haris Attila próbálkozott jó 25 méterről, labdája pedig a lécen csattant.

A 60. percben hármat cseréltünk, Bocskay Bertalan, Adorján Krisztián és Bobál Gergely érkezett és továbbra is többet birtokoltuk a labdát, nyomás alatt tartottuk a Szegedet, veszélyes helyzetet azonban nem nagyon tudtunk kialakítani. A hajrában aztán megélénkült a feszültségektől addig sem mentes mérkőzés, előbb Pekár István lövése vágódott szögletre, aztán Dúzs Gellértnek kellet védenie, majd Bobál Gergely a kapus kezében, míg Viacheslav Kulbachuk a fölé fejelt.

A legnagyobb lehetőség aztán a legvégén következett, a 94. percben Pekár István a bal oldalról lágyan középre ívelt, Szabó Alex hét fejelt, a vendégkapus bravúrral hárított, majd a kapu előtti kavarodás során Benczenleitner Barna lövését blokkolták a védők, akik végül felszabadítottak. Több időnk pedig már nem maradt, így a Szeged szerezte meg a három pontot, jövő vasárnap a Mosonmagyaróvár otthonában lépünk pályára.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 27. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0–1 (0–1)

Bozsik Aréna, 2692 néző

V: Molnár Attila (Ország P., Dobos D.)
G: Zuigéber (21.)

Honvéd: Dúzs – Kovács N., Pekár, Szabó A., Benczenleitner – Keresztes, Nyitrai (Bobál G., 60.), Lőrinczy (Bocskay, 60.) – Kundrák (Kulbachuk, 82.), Holman (Adorján, 60.), Benkő (Eördögh, a szünetben)
Vezetőedző: Csertői Aurél

Szeged: Molnár-Farkas – Könczey (Kővári, 79.), Szilágyi Z., Horváth M., Gera N. – Haris (Bíró, 69.) – Zuigéber (Gajdos, 79.), Magyar, Márkvárt, Nagy R. (Papp Á., 53.) – Borvető (Klausz, 69.)
Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics


2024. 04. 07. 21:01Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat