Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ebből is lehet tanulni

Ebből is lehet tanulni

Akadémia

Megjelenés: 2022. 03. 06. 20:55Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Pont nélkül távozott Kozármislenyből a Honvéd II

A szezon egyik legnehezebb mérkőzése várt második csapatunkra vasárnap, hiszen a még veretlen és egyúttal listavezető Kozármisleny otthonában kellett pályára lépni.

A meccs nem indult könnyen a mieink számára, az ötödik percben egy szöglet után Nyitrai Bencét lökte meg az egyik hazai védő, aki emiatt összefejelt Boubacar Traoréval, játékosaink ezt követően vérző fejjel hagyták el a pályát, a játékvezető pedig annak ellenére indította újra a játékot, hogy a két kispesti labdarúgó sebeit az oldalvonalon kívül látták el. A szabálykönyv szerint, ha ugyanabból a csapatból két játékos kényszerül ápolásra, csak akkor indítható újra a találkozó, amennyiben legalább az egyik sérültet visszaengedte a bíró a játéktérre. Ebben az esetben ez nem történt meg, a pillanatnyi kettős emberhátrány alatt pedig gólt kapott együttesünk.

A második játékrészben a Kozármisleny fölénye újabb találatokban mutatkozott meg, így 3–0-s hazai siker született a találkozón.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 24. FORDULÓ

HR-RENT KOZÁRMISLENY–BUDAPEST HONVÉD FC II  3–0 (1–0)

Kozármislenyi Stadion

V: Borbás Bottyán Aurél (Bereczki B., Aczél T.)

G: Kircher (6.), Hampuk (49.), Szabó D. (82.)

Kozármisleny: Somogyi – Gajág, Kircher (Szabó D., 71.), Beke (Kónya, 71.), Tóth Z., Vajda, Nagy E. (Kozics, 78.), Füredi, Horváth D. (Horvát G., 86.), Turi, Hampuk (Ulrich, 86.)

Vezetőedző: Aczél Zoltán

Honvéd II: Berla – Irimiás (Nagy D., 89.), Szabó T. (Kárász, 84.), Nyitrai, Nagy S., Májer, Nagy Z., Szűcs T. (Tarcson, 69.), Benczenleitner (Njamculovic, 89.), Banó-Szabó, Traoré (69.)

Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Vannak olyan mérkőzések, amikor nincs más teendőm, mint gratulálni az ellenfélnek, ez a vasárnapi ilyen volt, mondom ezt még úgy is, hogy a játékvezetőnek a mérkőzés eredményét befolyásoló hibája is akadt. A meccs nagy részében ellenfelünk fölénk nőtt, rövid ideig domináltunk csak és akkor sem sikerült sajnos gólt szereznünk. Ha az utunkat nézzük, akkor egy megfizethetetlen tanulási rész volt a hétvégi, hiszen ekkora nyomás alatt egy ilyen erős csapat ellen, mint a Kozármisleny, kevésszer tudunk játszani és olyan tapasztalatot szerezhettek a srácok, ami remélhetőleg beépül és a későbbiek folyamán hasznosíthatják majd. Külön öröm még számomra, hogy az első csapat játékosai is nagy kedvvel és elszántsággal vetették bele magukat a találkozóba, ez követendő példa a jövőre nézve.

2022. 03. 06. 20:55Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia