Dúzs szülővárosában, Salgótarjánban kezdett el futballozni, majd 2016-ban a Magyar Futball Akadémiára került, ahol az U14-es korosztályban, egy Kecskemét elleni bajnoki mérkőzésen mutatkozhatott be. Az MFA utánpótlás-ranglétráit kijárva élvonalbeli meccsen 2023. február 24-én, éppen születésnapján, húszévesen a Mezőkövesd ellen debütálhatott az első csapatban, ebben a kiírásban végül hét meccsen is az ő nevével kezdődött a Honvéd összeállítása. Ebben az idényben öt bajnokin védett, továbbá a Kelen és Paks elleni kupatalálkozókon kapott lehetőséget.

Dúzst kölcsönadtuk a Budafoknak
Klub



