Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Dühítő”

„Dühítő”

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Kun Gábor ügyvezető igazgató nyilatkozott az elhalasztott szezonnyitó kapcsán

Vasárnap reggel értesítette klubunkat a Magyar Labdarúgó Szövetség arról, hogy elmarad a 19:00 órára kiírt PAFC–Budapest Honvéd FC OTP Bank Liga-mérkőzés, majd a szövetség Twitter-csatornáján közölte, a felcsúti együttes keretében koronavírus esetet regisztráltak, ezért kerül sor a halasztásra.

A mérkőzés elhalasztásától függetlenül a Honvéd első csapatának ugyanúgy találkozója volt vasárnap délután a klub központjában, csak éppen a felcsúti bajnoki helyett edzést vezényelt a társaságnak Bódog Tamás vezetőedző.

A halasztást követően a Budapest Honvéd ügyvezető igazgatója, Kun Gábor nyilatkozott honlapunknak.


„Dühítő, hogy csak ma derült ki, hogy elmarad a mérkőzés, több okból is – kezdte Kun Gábor. – Először is, a csapat készen állt a kezdésre. Az edzői stáb is úgy alakította a heti programot, hogy a legoptimálisabb állapotban legyen az együttes a szezonnyitó mérkőzésre. Amennyiben előbb tudjuk, akkor biztos, hogy az elmúlt két napban a frissítés helyett más szakmai munka zajlott volna. Dühítő azért is, mert az Inter Turku elleni Európa-liga-találkozó előtt így csak egy NB I-es tétmérkőzést tudunk játszani, valamint sajnáljuk, mert az új stáb és a csapat is szeretett volna bemutatkozni tétmeccsen a szurkolóink előtt, akik megtöltötték volna a vendégszektort a ma esti összecsapáson.”

Sajnálatos módon a magyar sportban az utóbbi időben nem a felcsúti az első ilyen jellegű eset, ennek kapcsán Kun Gábor elmondta, sajnos a közeljövőben is előfordulhatnak ilyen helyzetek, ezért jó lenne erre a jövőben minél jobban felkészülni.

Az elhalasztott PAFC–Honvéd találkozó új időpontját az MLSZ versenybizottsága tűzi majd ki.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub