Mint ismert, múlt szombaton csapatunk 3–2-es győzelmet aratott a Spartak Myjava elleni felkészülési mérkőzésen. Noha a találkozó első gólját a szlovák bajnok jegyezte, nem sokkal később a vendégek védője egy szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába juttatta a labdát, így sikerült az egyenlítés. Néhány perccel később Vachter Fanni volt eredményes, majd a 89. percben Gégény Petra tette fel az i-re a pontot, s szerezte meg a győztes találatot. Az összecsapást követően Dörnyei Balázs kiemelte, az első félidőben elkövetett hibák után a szünetben sikerült rendezni a sorokat.
„Jól kezdtük a mérkőzést, volt egy egyéni hibánk, amelyből az ellenfél tizenegyeshez jutott. Nehezen pörögtünk fel, az ellenfélnek sok lehetőséget engedtünk. Annak örülök, hogy az első félidőben elkövetett hibáinkat meg tudtuk beszélni a szünetben és a második játékrészben ezekből a hibákból már nem került mögénk az ellenfél” – összegezte szakvezetőnk.
Csapatunk szombaton a Magyar Kupa negyeddöntőjében a szombathelyi együttes otthonában lép pályára. A két csapat utoljára novemberben találkozott egymással, akkor a Simple Női Liga 10. fordulójában 2–2-es döntetlen született.
„Ugyan voltak távozóik, de tavaly, amikor itt jártak nálunk, nagyjából 27 fős kerettel dolgoztak, így biztosan nincs létszámhiányuk. Valószínűnek tartom, hogy erre a találkozóra úgy készülnek, hogy a lehető legkevesebb kockázatot vállalják, hiszen itt egy mérkőzés alatt eldől minden. Nekünk arra kell készülnünk, hogy fel tudjuk törni a védekezésüket. Nagyon fontos, hogy az első gólt mi szerezzük, mert az mindig megkönnyíti a dolgunkat. Emellett fontos, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a mérkőzést. Szerencsére elöl mindig képesek vagyunk 2–3 gólt szerezni, ami nagy erőt ad a csapatnak. Ha ősszel lett volna még egy-két gólszerzőnk, akkor pontszámban előrébb állnánk. Élés mérkőzésre számítok. A csapatunk nagy része még nem tapasztalta meg, milyen egy Magyar Kupa-negyeddöntőben játszani, úgyhogy most ők is átélhetik.”
Bokor Blanka novemberben bokasérülést szenvedett, így hosszabb kényszerpihenő várt rá, s habár felépülése után visszatérhetett az edzésekhez, nem sokkal később egy térdsérülés is hátráltatta. Középpályásunk a Myjava elleni felkészülési mérkőzésen csereként lépett pályára, elmondása szerint boldog, hogy visszatérhetett és segíthette a csapatot.
„Nagyon jó érzés volt újra visszatérni a pályára és segíteni a csapatot, hiszen november óta nem játszottam. Gyorsan eltelt a felkészülés, nagyon sok edzés van mögöttünk, jól sikerültek a felkészülési mérkőzések is. Remélem, hogy jövő héten a kupameccsen is hasonló eredménnyel zárunk."
SIMPLE NŐI KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
Február 14. (szombat) 14:00
VIKTÓRIA FC–BUDAPEST HONVÉD FC
Király Sportlétesítmény



.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)
.jpg)