Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Döntetlen Litvániában

Döntetlen Litvániában

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 10. 18. 00:48Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Korábbi akadémistánk, Gazdag Dániel kezdőként szerepelt a magyar válogatottban

A szerbek legyőzését követően az Európa-bajnoki selejtezősorozatban Litvánia vendégeként lépett pályára a Marco Rossi vezette nemzeti együttes, amelynek kezdőcsapatában kapott helyet a Magyar Futball Akadémián nevelkedett Gazdag Dániel.

A magyar válogatott az első félidőben az önmaga által magasra tett mércéhez képest némiképp visszafogottabban futballozott, a litvánok pedig kétgólos előnyre tettek szert a szünetig. A fordulás után magasabb fokozatra kapcsoltunk, egyre több lehetőséget alakítottunk ki és végül Szoboszlai Dominik büntetőjével, illetve Varga Barnabás fejesével egyenlíteni tudtunk.

A 2–2-es döntetlen azt jelenti, hogy matematikailag még nem vagyunk ott a 2024-es Európa-bajnokságon, ehhez egy pontot kell szereznünk a hátralevő két selejtezőn.

A Honvéd-MFA-nevelések közül Gazdag Dániel 45 percet töltött a pályán, Botka Endre kispados volt.

(fotó: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg)

2023. 10. 18. 00:48Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések