Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Döntetlen az utolsó felkészülési mérkőzésen

Döntetlen az utolsó felkészülési mérkőzésen

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 07. 21. 15:02Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A Csákvárt fogadtuk Kispesten, gólunkat Lőrinczy Attila szerezte

Nézők előtt és hazai pályán, a Csákvár ellen hangolhattunk a budafoki bajnoki rajtra, a Zalaegerszeg, a Vasas, a Győr és az MTK után a Fejér vármegyei együttessel szemben vívtuk meg az ötödik (egyben utolsó) nyári felkészülési mérkőzésünket.

Az első percekben Nyitrai Bence blokkolt egy lövést, majd a középpályásunk lábán felperdülő és lelassuló labdát fogta Gyetván Márk, a két kísérlet között Medgyes Zoltán tartotta meg harcosan a labdát a balösszekötő helyén, beadása azonban Zelizi kapus ölében landolt. A 16. percben egy Csákvár-szabadrúgás ment mellé, négy perccel később viszont már érkezett a találkozó addigi legnagyobb lehetősége, Lőrinczy Attila is állított labdából próbálkozott, 20 méteres, a bal felső sarokba tartó szabadrúgását Zelizi védte bravúrral.

A félidő középső szakaszában távoli lövésekkel próbálkozott a Csákvár, de ezek nem jelentettek nagyobb veszélyt a kapunkra, aztán pedig ismét a mi pillanataink következtek. Egy remek Lőrinczy, Medgyes, Holman, Kerezsi akció végén szélsőnk lövését blokkolták a 28. percben, a 34.-ben Keresztes Noel a bal oldali kapufát találta el, míg a következőben Lőrinczy remek labdája után Medgyes került ziccerbe, lövését bravúrral védte Zelizi, míg a túloldalon érkező Kerezsi elől mentettek a védők.

A kimaradt helyzetek sajnos megbosszulták magukat, a 42. percben egy szöglet után lepattanó labdát lőtt a léc alá Nagy Zoárd és mivel a 44. percben Kerezsi lövését fejelte ki Karacs, Medgyes elől pedig szögletre tisztázta a védők, ami azt is jelentette, hogy a vendégek vonulhattak előnnyel a szünetre.

A második félidő első helyzete ismét a mieink volt, Lőrinczy szögletét pörgette a léc fölé Szabó Alex, aki Medgyes Zoltán beadása után helyzetbe került, de lövése nem talált kaput. Többet támadtunk, mentünk előre az egyenlítésért és a 75. percben a csereként beszálló Simon Benedeket vitték földre a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Lőrinczy nagy erővel a léc alá lőtte a balra vetődő kapus mellett, 1–1.


A hajrában érkezett a születésnapját és gyermeke születését ünneplő Ene Kornél, Medgyes és Sigér lövését jegyezhettük fel, illetve azt, hogy a 88. percben Simon András fejelhetett hat méterről, Pekár István azonban menteni tudott.

1–1-gyel zárult tehát a találkozó, amely az első döntetlenünk volt a nyári felkészülési mérkőzéseken, jövő vasárnap pedig Budafokon indítjuk el a Merkantil Bank Liga 2024/2025-ös idényét. A szezonnyitó találkozóra és a rá egy hétre esedékes első hazai meccsre (Honvéd–Tatabánya, augusztus 4., vasárnap, 19:00, Bozsik Aréna) is kaphatók már a belépők, ahogyan az előttünk álló bajnokság bérleteit is árusítjuk.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–1 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Berke Balázs
G: Lőrinczy (76. – tizenegyesből), ill. Nagy Z. (42.)

Honvéd: Gyetván – Pauljevic, Pekár, Szabó A. (Ene, 77.), Benczenleitner – Keresztes (Sigér, 63.), Nyitrai (Simon B., 63.), Lőrinczy – Kerezsi (Krajcsovics, 84.), Holman, Medgyes (Kundrák, 84.)
Vezetőedző: Csertői Aurél

Csákvár: Zelizi – Murka, Karacs, Gregor (Umathom, 66.), Varga B. – Haragos (Juhász L., 66.), Szakály D. (Gazdag V., 66.), Dencinger (Farkas A., 66.), Szabó B. (Yablonskyi, 66.) – Major, Nagy Z. (Simon A., 66.)
Vezetőedző: Tóth Balázs


2024. 07. 21. 15:02Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat