Vasárnap délelőtt a tabella 5. helyén álló Hódmezővásárhely együttesét fogadta a Budapest Honvéd II az NB III-as bajnokságban, a mérkőzés pedig meghozta az első bajnoki győzelmet a kispesti fiataloknak. A Simon Miklós által irányított gárda már a 3. percben vezetést szerzett Buna révén, s bár a szünetre még 1–1-es döntetlennel fordultak a felek, a második félidőben tetemes előnyre tehettek szert a mieink, amin a végjátékban már Kovács Dominik második sárga lapját követően sem tudtak szépíteni a vendégek.
„Nagyon jó érzés volt látni azt a domináns és jó játékot, amit a srácok ezen a mérkőzésen produkáltak, egy nagyon erős és masszív ellenféllel szemben – méltatta csapatát a találkozót követően Simon Miklós vezetőedző. – Szép gólokat lőttünk és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Az első félidő második felében akadtak olyan dolgok, amik javításra szorulnak, de sokkal jobb érzés győztes mérkőzés után hibákat javítani és így felkészülni a következő feladatra.”
NB III, Közép csoport, 4. forduló
Budapest Honvéd II–Hódmezővásárhelyi FC 4–1 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Vezette: Szabó Levente (Ambrus D., Skover P.)
Piros lap: Kovács D. (87.)
Gólszerző: Buna (3.), László D. (50.), Eördögh (67.), Lukács D. (84. – 11-esből), ill. Pleszkán (37.)
Honvéd: Horváth A. – Kálnoki-Kis, Szabó A., Csörgő, Eördögh, Bocskay, Németh D. (Bartha B., 80.), László D., Csányi (Lukács D., a szünetben), Buna, Nagy G. (Kovács D., 68.)
Vezetőedző: Simon Miklós
Hódmezővásárhely: Weszelovszky – Huszár, Bata, Koncz (Sindel, 88.), Tapiska (Selyem, a szünetben), Mezei, Orosz, Ludánszki, Katona (Povázsai, 58.), Forró, Pleszkán.
Vezetőedző: Szűcs Róbert





