Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csintalan csapat – Videó!

Csintalan csapat – Videó!

Klub

Megjelenés: 2023. 05. 07. 17:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Elballagtak a Magyar Futball Akadémia végzős diákjai – fotókkal!

Sűrű nap volt a péntek Kispesten, hiszen egyszerre láthattuk a (dicső) múltat, a (küzdelmes) jelent és a (reményteljes) jövőt.

A „piros-fekete szentháromság“ délelőtt Détári Lajos köszöntésével és a klublegendák (egy részének) látogatásával kezdődött, míg este a Honvéd első csapatának Kecskemét elleni győzelmével végződött, a kettő között pedig ballagási ünnepséget tartottunk a Magyar Futball Akadémián.

A srácok ráadásul dupláztak délután, hiszen előbb „anyaintézményünk“ a BMSZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Technikum ünnepségére voltak hivatalosak, majd visszatértek Kispestre, hogy részt vegyenek az akadémiai ballagáson, a Puskás-szobor vigyázó tekintete mellett.

Az ünnepségen ezúttal is a 11. osztályosok kísérték a végzősöket, a ballagás műsorvezetője pedig Kalocsány Péter volt. Az eseményen a diákok, a szülők és az akadémiai edzők, dolgozók mellett természetesen ott volt Szalayné Kelemen Ildikó, az Egressy igazgatója, Gaál Richárd, az MFA kollégiumigazgatója, Herczeg Vince, az MFA általános igazgatója, illetve Bihari Péter, a Puskás Ferenc Általános Iskola igazgatója is.


Üde és az arcokra mosolyt csaló színfoltja volt a napfényes péntek délutánnak, amikor Barna Zsuzsa angol tanárnő és Sebe Botond 11. osztályos tanuló közös énekkel búcsúztatta a végzősöket, akik aztán a Bajnokok Ligája himnuszának kíséretében vehették át az útravalójukat, a tarisznyát, majd a 12. H osztály nevében Kis Koppány mondott beszédet, „Csintalan csapatként“ aposztrofálva a társaságot, kiemelve az élményeket, a nehézségeken való túllépést, a közösen eltöltött időszakot.

A ballagás az utóbbi évek hagyományának megfelelően faültetéssel zárult, mi pedig fátyolos tekintettén és büszkén búcsúztunk a srácoktól – szívből kívánjuk, hogy a futballpályán és az életben is legyetek sikeresek!

A végzős 12. H osztály: Bakó Dávid, Bezzeg Olivér, Braun Bálint, Burger Botond, Gincsai Zoltán, Gyetván Márk, Illiás Ákos, Kárász Simon, Keresztes Noel, Kis Koppány, Kocsis Gergely, Krajcsovics Ábel, Mihály Bálint, Moery Matthew, Nagy Zoltán, Nyitrai Bence, Pekár István, Polák Kevin, Polyák Imre, Schrankó Levente, Szabó Tibor, Szűcs Tamás, Tarcson Ákos
Osztályfőnök: Hajdú Ádám

2023. 05. 07. 17:00Klub

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub