Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csertői Aurél az új vezetőedzőnk

Csertői Aurél az új vezetőedzőnk

Klub

Megjelenés: 2023. 11. 09. 16:05Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Tapasztalt szakember veszi át a Honvéd első csapatának irányítását

Játékosként már szerepelt Kispesten, most pedig vezetőedzőként érkezik a Budapest Honvédhoz Csertői Aurél, ugyanis a tapasztalt szakvezető irányítja a jövőben az első csapatunkat.

„Először is szeretnénk megköszönni Djordje Kambernek és Takács Lászlónak, hogy ebben a szakmailag és lelkileg is nehéz helyzetben átvették az első csapat irányítását és eközben olyan megoldásra törekedtünk, amely reményeink szerint állandósságot jelent a vezetőedzői poszton – mondta Kun Gergely ügyvezető. – Olyan edzőt kerestünk, aki jellemzően hosszabb ideig dolgozott egy-egy klubnál, hiszen ez stabil személyiségre utal, nekünk pedig ebben a helyzetben stabilitásra és pontokra van szükségünk. Csertői Aurél tapasztalt szakember, bízunk benne, hogy nálunk is sikeres lesz. A klub stratégiája az edzőváltás ellenére sem változik, Csertői Auréllal szemben is elvárás a fiatalok beépítése. Viszont a fiataloknak, akik ilyen lehetőséget kapnak, igenis felelősséget kell vállalniuk, annak tükrében is, hogy akiket mi itthon fiatalnak titulálunk, azok a nemzetközi futballban már nem számítanak annak. És tegyük hozzá azt is, hogy amikor egy klub rövid idő alatt sokszor kényszerül edzőváltásra, mint az utóbbi években mi is, akkor mélyebb elemzésre is szükség van a háttérben húzódó problémák azonosítására, amely folyamatosan zajlik.“

Az 58 esztendős Csertői Aurél több mint 20 esztendeje edzősködik már, 374 NB I-es és 124 NB II-es találkozón ült eddig a kispadon. A Fehérvárral Magyar Kupát nyert és harmadik lett a bajnokságban, majd a Haladással is bronzérmet szerzett (a klubtörténelemben először), a Paksot kétszer az ötödik helyig vezette, míg a Gyirmótot feljuttatta az NB I-be, sőt a 2017/2018-es szezon végén az MLSZ Rangadó díjátadó gáláján az év első osztályú edzőjének válaszották. Pakson és Gyirmóton összesen közel tíz évet töltött el, utóbbi klubtól nyáron távozott, most pedig Kispesten bizonyíthatja rátermettségét!

„Tudom, hogy ez egy kemény feladat, de nincs nyafogás, most ezt a szituációt kell megoldani – kezdte Csertői Aurél. – Elsőként remélem, hogy az évből hátralevő négy meccsből kihozzuk a maximumot, ami megelégedéssel tölt el minket, a klubot, a szurkolókat. Próbáljuk még egységesebbé tenni a csapatot, mindenáron az eredményességre kell helyezni a hangsúlyt, hogy legyen egy biztos kiindulópont a téli felkészülésre. A Honvéd egy tradicionális egyesület, egy komoly brand, jelentős közönséggel, így még nagyobbak a követelmények, mindenkinek meg kell érteni, hogy felelősséggel tartozunk a klub felé.“ 

Az elmúlt két meccsen megbízott vezető-, illetve assisztensedzőként szereplő Djordje Kamber és Takács László assisztensedzőként segíti Csertői Aurél munkáját, akit szeretettel köszöntünk Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!

2023. 11. 09. 16:05Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub