Remek ’futballidő’ mellett, körülbelül félezer kispesti szurkolóval a hátunk mögött utazhattunk Szegedre, a Merkantil Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi mérkőzésére. Csapatunk kiváló formában várta az összecsapást, hiszen a legutóbbi öt meccsén veretlen maradt és ebből csak egyszer végzett döntetlenre, de a Szeged is a feljutásért versenyben lévő Kazincbarcikát verte hétfőn 4-1-re otthoni környezetben. Feczkó Tamás a ’győztes csapaton ne változtass’ elvét szem előtt tartva az előző fordulóbeli kezdőcsapatát küldte pályára Szegeden.
Csakhogy már az első percben ziccerbe kerültek a hazaiak, minekután Tujvel védett hatalmasat, és bár a bravúrt követően még negyedórát pályán maradt kapusunk, a 16. percben sérülés miatt le kellett őt cserélni. Az első félórában többnyire a mieink domináltak, Bévárdi megmozdulásaiban rendre benne volt a veszély, a 6. minutumban pedig Szamosit buktatták véleményes módon a büntetőterületen belül, de Nagy sípja néma maradt. A 19. percben előbb Bévárdi, majd Csontos tüzelt, de mindkét játékosunk lövésébe az utolsó pillanatokban avatkoztak közbe a kék-fekete védők. A 25. percben jó helyről végezhetett el szabadrúgást a hazai együttes, Borvető próbálkozása csak centikkel zúgott el a Rácz kapuja felett. Egy percre rá Csontos adott be egy labdát, a lecsorgót Szamosi küldte kapura, Veszelinov bravúrral védett. A 33. minutumban Keresztes célozta a hosszú sarkot, lövése azonban centikkel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A hosszabbítás perceit a Szeged kontrája és Papp lövése zárta, de a hazaiak középpályásának próbálkozása nem jelentett komolyabb veszélyt Rácz kapujára.
A fordulást követő első komolyabb helyzetet az 52. percben jegyezhettük fel, ekkor Medgyes próbálkozott, az utolsó pillanatban azonban még menteni tudtak a szegedi védők. Az 54. percben újabb veszélyes ellentámadást vezettünk, Medgyes passzát követően Kántor lövését fogta Veszelinov. Három percre rá Bévárdi gondolt egyet, a felezőről leadott szabadrúgása pedig kis híján beakadt a bal felső sarokba, Veszelinov észnél volt ezúttal is és szögletre tolta a labdát. Ez volt talán a kisebb bravúrja, Csontos szöglete után ugyanis teljesen tisztán maradt Szabó Alex a hosszú oldalon, Veszelinovnak kellet hatalmasat hárítania. A 71. minutumban Szabó hozta remekül helyzetbe Bévárdit, aki a kapuval szemben találta magát, de a szegediek ismételten blokkolni tudtak. A folytatásban bár dominálni tudtunk, többnyire a mieink birtokolták a labdát, Baki Ákos pedig remekül dirigálta a védelmet, az utolsó megoldásokban pontatlanok voltunk a támadószekcióban.
Csapatunk május 12-én, hétfőn 20.00-tól a Kazincbarcikát fogadja a Bozsik Arénában.
MERKANTIL BANK LIGA, 27. FORDULÓ
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–BUDAPEST HONVÉD 0–0 (0–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1287 néző. Vezette: Nagy Róbert (Berényi Ákos, Punyi Gyula).
Szeged: Veszelinov – Sándor, Szilágyi, Pejovic, Novák – Papp (Vogyicska, 56.), Márkvárt, Palincsár (Erdei, 56.), Mohos (Kurdics, 84.) – Kotula, Borvető (Varga, 72.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics.
BUDAPEST HONVÉD FC: Tujvel (Rácz, 16.) – Szabó A., Baki, Csontos – Bévárdi, Pekár (Csilus, 82), Szamosi (Somogyi, 82.), Hangya – Keresztes (Pinte, 67.), Kántor (Vernes, 67.), Medgyes. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Feczkó Tamás:
Egy nagyon jó focit játszó csapat ellen játszottunk, szurkolóinknak köszönhetően lényegében ismét hazai pályán. Taktikailag mindkét csapat jól felkészült a másikból. Nagyon jól játszottunk, edzői pályafutásom során nem nagyon láttam olyat, hogy egy csapat ennyiszer ki tudja rúgni a labdát gólvonalról, vagy menteni tud az utolsó pillanatban. Ezt lehet úgy is értékelni, hogy nem rúgtuk be a helyzeteinket. Bosszús vagyok, mert a játék képe alapján ezt a meccset gólokkal kellett volna megnyernünk.



