Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ceglédi ötös

Ceglédi ötös

Klub

Megjelenés: 2023. 10. 30. 12:51Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Heti Honvéd – két játékos osztozott második csapatunk öt gólján

Számok

3
Haragos Viktor a Bp. Honvéd színeiben először triplázott tétmeccsen. Támadónk szúk fél óra alatt lőtt három gólt a Cegléd kapujába.

12
A Merkantil Bank Liga 13.fordulója után nem akad olyan játékos, aki minden meccsen pályára lépett volna. A legtöbbször, tizenkétszer Adorján Krisztián,Benczenleitner Barna, Bocskay Bertalan, Dúzs Gellért és Szabó Alex játszott.

20
Mindenkori U16-ös csapatunk 20 meccses veretlenségi sorozatnál tart a DVSC ellen. A fiatalok 2016-óta 17 győzelmet és 3 döntetlent értek el a piros-fehérek ellen.

A hét mondása
Kurucsai Milán a Ceglédi VSE elleni 5–2-es diadal után: „Jól kezdtük a mérkőzést, magasan védekeztünk, labdákat szereztünk és ebből szép helyzeteket dolgoztunk ki, amelyek gólok is párosultak. Háromgólos előnynél kicsit belekényelmesedtünk a találkozóba, de a szünetben sikeresen fel tudtuk rázni a csapatot. Örülünk a sikernek, megérdemelték már a srácok!”

Ez történt a héten (október 30–november 5.):

100 éve:
1923. november 4-én a bajnokság 10. fordulójában a Hungária úton a Kispesti AC 1–1-es döntetlent játszott a III. Kerületi TVE ellen. A kispestiek gólját Fatter Károly szerezte. Saguly a KAC jobbhátvédje ezúttal középfedezetet játszott. A KAC összeállítása: Biri – Morvai, Dudás – Raix, Saguly, Eberhardt – Fatter, Norik, Csida, Budai, Gulyás. Edző: Kónya Ferenc.

50 éve:
1973. november 3-án a Budapesti Honvéd Pusztai László és Kocsis Lajos góljával 2–0-ra verte a Dorogi AC együttesét. A győzelmet kiharcoló kispesti csapat összeállítása: Lévay – Kelemen, Ruzsinszky, Szűcs, Varga – Pál, Egervári (Füle, a szünetben) – Pusztai, Kocsis, Pintér, Kozma. Edző: Mészáros József

25 éve: 

Kovács Sándor a Bp. Honvéd egykori kapusának kezdeményezésére a ráckevei sportpályán Sipos Ferenc emlékére az egykori honvédos barátok, játékostársak emléktáblát avattak.

Csapataink eredményei:

Merkantil Bank Liga: Budapest Honvéd FC–Kolorcity Kazincbarcikai SE 0–1  
NB III, Dél-Keleti csoport: Ceglédi VSE–Budapest Honvéd II 2–5
Női NB II, Keleti csoport: Budapest Honvéd FC–Gyulai Amazonok elmaradt
U16: Budapest Honvéd-MFA–Debreceni VSC 3–1
U14: Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd-MFA 2–0

2023. 10. 30. 12:51Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub