Hollandiába utazott a Budapest Honvéd-MFA U14-es korosztályos csapata, ahol a BOAL Tournamenten képviselték a fiatalok klubunkat. Fűzfa Gergely tanítványai európai élklubbok növendékeivel mérhették össze erejüket, az ellenfelek között volt a belga Club Brugge, a holland AZ Alkmaar, a német topklub Borussia Dortmund és Anglia egyik legsikeresebb gárdája, a Manchester United is.
A vörös ördögöktől csupán egy góllal kaptunk ki, mely a helyszínen tartózkodó szakemberek elismerését is kivívta, de kétszer, a csoportban és a helyosztó alkalmával nyerni tudtunk a ’s Gravenzande U15-ös (egy korosztállyal idősebb) fiataljai ellen.
Fűzfa Gergely: – Rendkívül magas színvonalú nemzetközi tornán vehettünk részt, amiért köszönet jár a klubnak és a szervezőknek! Azzal a céllal utaztunk ki Hollandiába, hogy megfelelően kell képviselnünk a Honvédot, a pályán és azon kívül is. Stílusjegyeknek és az alapelveinknek megfelelő futballt próbáltunk játszani minden mérkőzésen, ami, többnyire sikerült, még ha számszerű eredménnyel nem is mindig párosult. Két mérkőzésen is győztünk illetve döntetlent játszottunk a Club Brugge, ADO Den Haag, AZ Alkmaar korosztályos csapataival, továbbá sok pozitív visszajelzést kaptunk a külföldi munkatársaktól is, főleg a Manchester United elleni mérkőzés után. A srácok testközelből tapasztalhatták meg, hol tart a saját korosztályunk nemzetközi szinten. Kilencből hat mérkőzésen sikerült gólt szerezni, aminek kifejezetten örültem, rendkívül büszkék lehetünk rájuk a bátor, kezdeményező játékukért!
BOAL TOURNAMENT, U14-ES NEMZETKÖZI TORNA
Hollandia, s’-Gravenzande
A Budapest Honvéd-MFA mérkőzései
Csoportmérkőzések
Budapest Honvéd-MFA–Velje BK (dán) 0–3
Budapest Honvéd-MFA–S'Gravenzande U15 (holland) 1–0
G: Horváth-Garaba
Budapest Honvéd-MFA–Atalanta United (amerikai) 0–1
Budapest Honvéd-MFA–Club Brugge (belga) 1–1
G: Kardos O.
Budapest Honvéd-MFA–AZ Alkmaar (holland) 1–1
G: Hegyes
Budapest Honvéd-MFA–Manchester United (angol) 1–2
G: Lakatos J.
Budapest Honvéd-MFA–Borussia Dortmund (német) 0–4
Helyosztók. A 13–16. helyért
Budapest Honvéd-MFA–ADO Den Haag (holland) 1–1 – szétlövéssel 4–5
G: Kenderesi Noel
A 15. helyért
Budapest Honvéd-MFA–s'Gravenzande (holland) 1–0
G: Simon A.





