Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bronzérmes a Honvéd-MFA!

Bronzérmes a Honvéd-MFA!

Akadémia

Megjelenés: 2022. 05. 25. 19:06Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Háromgólos győzelmével harmadik helyen végzett a bajnokságban U15-ös együttesünk

Annak tudatában lépett pályára U15-ös csapatunk a Pécs ellen az utolsó fordulóban, hogy siker (illetve a többi eredmény kedvező alakulása) esetén akár a harmadik helyre is odaérhetnek a mieink.

Ennek megfelelően az első félidő 33. percében megszereztük a vezetést Kovács Bence révén, ám örömünk nem tarthatott sokáig, ugyanis a PMFC két perccel később egyenlített, így döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrészben aztán hat perc alatt betalált Szelényi Márk, Oros-Kovács Benedek és Jádi Balázs is, amellyel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés és végül 4–1-re nyert a Honvéd-MFA. Szerencsére a forduló többi eredménye végül kedvezett számunkra, hiszen a Győr és a Ferencváros is vereséget szenvedett, így a kispestiek végeztek a harmadik helyen.

U15-ÖS BAJNOKSÁG, 22. FORDULÓ

BUDAPEST-HONVÉD-MFA–PMFC 4–1 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Zsilkó G. (Sugár P., Oszkó A.)

G: Kovács B. (33.), Szelényi (51.), Oros-Kovács (53.), Jádi (57.) ill. Turi (35.)

Honvéd-MFA: Tompa – Csóri, Rankó, Lakatos M., Bencsetler, Hecler (Jádi, 48.), Szlovák, Molnár P. (Füzesi, 66.), Kovács B. (55.), Oros-Kovács (Beatty, 66.), Szelényi (Szénási, 66.)

Vezetőedző: Mihályi Tamás

Mihályi Tamás: – Az első félidőben nem találtuk a játékunkat, ami ellenfelünknek is köszönhető volt, azonban a második felvonásban tőlünk megszokott teljesítményt nyújtottuk és sikerült szép gólokkal eldönteni a mérkőzést. Gratulálok a Pécsnek, mert ennek a ligának üde színfoltja a bátor, kreatív felfogásuk és egyben gratulálok a csapatomnak a bronzéremhez.

2022. 05. 25. 19:06Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia