Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Boldog visszatérés

Boldog visszatérés

Klub

Megjelenés: 2021. 02. 06. 11:11Olvasási idő: 2 perc

Nagy Dominik várta már, hogy újra pályán lehessen

A MOL Fehérvár otthonában a 67., míg a Paks ellen már a 46. percben – másként mondva a szünetben – pályára lépett a télen igazolt Nagy Dominik, aki eddig egy-egy győzelmet és döntetlent könyvelhet el kispesti mezben.

„Boldog vagyok, hogy hosszú idő után visszatérhettem, amiatt pedig főleg, hogy egy győztes meccsen játszottam újra – hangsúlyozta Nagy Dominik. – A Fehérvár elleni győzelem nagy sikernek mondható, fontos három pontot szereztünk, míg a Pakssal vívott találkozót illetően nekem és a csapatnak is van hiányérzete, az eredmény és a játék tekintetében is. De ebből a meccsből is próbáljuk a pozitívumokat nézni, szereztünk egy pontot, és ez is fontos a mi helyzetünkben. A Paks ellen már egy félidőt játszhattam, úgy érzem, hogy ott jobban is ment nekem a játék, mint az első meccsemen, azonban időre van még szükségem, hogy megfelelő állapotba kerüljek.”

Érdekesség, Nagy Dominik a Fehérvár ellen támadóként, míg a Pakssal szemben középpályásként szállt be, válogatott játékosunk pedig hozzátette, vélhetően a középpályán látjuk majd többet (ott is érzi jobban magát), főleg a támadásokat tekintve lesznek majd feladatai.

„Nem volt bennem izgalom, inkább várakozás, hogy minél előbb pályán lehessek, hogy minél többet játszhassak, szerettem volna minél többet vállalni, amennyi csak enged a fizikai állapotom – mondta Nagy Dominik, aki kicsivel több mint két hete lett a Honvéd labdarúgója. – Azt gondolom, az öltözőben és a pályán egyaránt sikerült beilleszkednem. Az öltözőben ismertem mindenkit, ahogyan engem is ismertek, és a személyiségem is olyan, hogy hamar megtaláltam a közös hangot a csapattársaimmal. Emellett pedig úgy érzem, a pályán is felvettem a ritmust.”

Erre pedig szükség is lesz, hiszen háromnaponta követik egymást a meccsek, szombaton már a Mezőkövesd otthonában szerepel a Honvéd, ahol Nagy Dominik nehéz mérkőzésre számít, hiszen masszív, jó játékosokból álló rivális vár ránk, amelynek vezetőedzője alaposan felkészül az ellenfelekből és szervezett futballt játszik a csapatával.

„Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés lesz, de azt gondolom, hogy a legutóbbi két meccsünk bizakodásra ad okot. Igen, a Paks ellen is, hiszen bár maga a játék nem volt a legjobb, de egyre javuló tendenciát mutat a csapat, amire lehet építeni” – tette hozzá Nagy Dominik.

2021. 02. 06. 11:11Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub