Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Boldog vagyok, hogy itt lehetek” – Az NBI-ből igazoltunk belső védőt

„Boldog vagyok, hogy itt lehetek” – Az NBI-ből igazoltunk belső védőt

Klub

Megjelenés: 2025. 01. 07. 09:50Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Baki Ákos klubunk negyedik téli érkezője. A 30 éves védő a jelenleg első osztályban szereplő Nyíregyházát hagyta el a Honvéd kedvéért.

Baki Ákos 1994. augusztus 24-én született Zalaegerszegen, ahol nyolcéves korától egészen 2009-ig a ZTE FC utánpótlásában futballozott. Ezt követően az MTK akadémistája lett, 2013-ban a klub labdarúgójaként mutatkozhatott be az élvonalban. Baki 2021-ig a fővárosiakat erősítette, majd egy rövid mezőkövesdi kitérőt követően 2022-től Nyíregyházán szerepelt, a szabolcsiakkal az előző idényben bajnoki címet ünnepelhetett a másodosztályban.

„Nagyon vártam már ezt a pillanatot, mert egy nagy múltú klubhoz kerültem. Örültem a megkeresésnek, már az első beszélgetések alkalmával éreztem, hogy nagyon szeretne megszerezni a Honvéd, úgyhogy boldog vagyok, hogy itt lehetek és aláírhattam a szerződést” – fogalmazott a védő, akit a beilleszkedés ’nehézségeiről’ is kérdeztünk.

„A jelenlegi keretből több játékos is volt már korábban a csapattársam, de a stábból is ismerek többeket, Keszával, Sigivel és Sziszkával (Kesztyűs Barna, Sigér Ákos, illetve Hangya Szilveszter – a szerk.). Brocki bával (Brockhauser István, kapusedző – a szerk.) is dolgoztam már együtt az MTK-nál, tehát sok ismerősöm van itt, így a beilleszkedéssel nem lesz gondom” – osztotta meg érzéseit az aláírást követően a védő, aki Feczkó Tamásról is beszélt.

„Tamást is az MTK-nál ismertem meg, majd Nyíregyházára is ő vitt, remek edzőnek és nagyon jó embernek tartom. Izgatottan várom, hogy ismét együtt dolgozhassak vele” – tette hozzá a védő, majd a Honvédra is kitért.

„Nagyon sokszor játszottam már a Honvéd ellen, messze földön híresek a szurkolók, akik mindenhova elkísérik a csapatot, amelyet tűzön-vízen át támogatnak, éppen ezért mindig is nagyon nehéz volt ellenük játszani. A Honvéd jelenleg nem ott van, ahol lennie kellene, ugyanakkor innen már csak felfelé vezet az út. Keményen kell dolgoznunk, de a bennmaradás önmagában nem elég, ennél több kell, hogy aztán jövőre merészebb célokért küzdhessünk” – zárta mondandóját Baki.

2025. 01. 07. 09:50Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub