Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Biztató játék – Videó!

Biztató játék – Videó!

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 04. 28. 17:34Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A második játékrészben fordítottunk, végül egy pontot szereztünk a Vasas II ellen

A második csapatok csatájával indult a vasárnap, ugyanis az első keret kazincbarcikai jelenése előtt a Vasas II-t fogadta második együttesünk az NB III Dél-Keleti csoportjának 26. fordulójában.

Az első komolyabb helyzet egyből gólt hozott a találkozón, azonban a kispestiek helyett az angyalföldiek örülhettek a 12. percben, ugyanis Farkas Botond beadását Molnár Csaba csúsztatta a jobb alsó sarokba (0–1). A 19. percben közel álltunk az egyenlítéshez, Haragos Viktor tört be a tizenhatoson belülre, hét méterről lőtt, de Horváth Kornél bravúrral védett.

Negyedórával később gyors támadást vezettek a vendégek, Mamusits Patrik vihette kapura a labdát egy az egyben Gyetván Márkra, szerencsénkre piros-kékek támadója rossz döntést hozott, az oldalhálóba bombázott, így kirúgás következett. A 37. percben egy pontatlan hazaadást követően majdnem egalizáltunk, Szabó Benjamin hátrapassza után a labda az angyalföldi kapus lábáról a jobb oldali kapufára pattant, azonban Fortuna ezúttal a vendégekkel volt.

Egygólos hátránnyal mentünk a szünetre, majd sokkal energikusabban jöttünk ki a második félidőre, aminek az 55. percben meg is lett az eredménye: Haragos Viktor kapott labdát a jobb szélen, a tizenhatos vonalánál érkező Pintér Máté elé tálalt, középpályásunk kapásból, védhetetlenül csavart a jobb felső sarokba (1–1).

A folytatásban sem hagyott alább a lendület, a 63. percben Kis Koppány húzott el a bal szélen, aki Menyhárt Barnabásnak passzolt, akadémistánk felnézett és hosszú kapufánál emelkedő Kalocsány Péter fejére ívelte a labdát, azonban a fejes centikkel a keresztléc fölé szállt.

A 78. percben viszont már sikerült fordítani! A csereként beálló Tóth Levente jobb oldali, lapos beadásából érkező labdát a két védő közül kirobbanó Hancz Dominik belsőzte a hálóba (2–1). Hibába a hajrábeli előny, sajnos nem tudtuk megőrizni az előnyünket a lefújásig, ugyanis a hosszabbítás negyedik percében kezezés miatt büntetőt ítélt a Vasasnak Pusztai Gergely játékvezető, amit egykori növendékünk, Feledy Balázs váltott gólra (2–2).

A mérkőzés egészét tekintve kispesti fölényt, jó játékot és pontosztozkodást hozott a Honvéd és a Vasas NB III-as párharca, amit nyolc nap múlva múlva egy osztállyal feljebb ismételhetnek meg a felek a Bozsik Arénában (május 6., hétfő, 20:00), míg második együttesünk egy hét múlva a tabella harmadik helyén álló Hódmezővásárhely otthonában futballozik.

Kurucsai Milán: – Az első negyedórát és az utolsó 10 percet leszámítva uraltuk a mérkőzést, így nehéz elfogadni az eredményt, de meccset nyerni más kategória. Rengeteg nagy helyzetet dolgoztak ki a játékosok, sikerült fordítaniuk, azonban sokadik alkalommal álltunk le a vezetésnél és adtuk meg magunkat a nehézségeknek, arra várva, hogy érjen véget a párharc. Az ellenfél egyenlítő gólja vitatható kezezés után született, bosszantó így odaadni két pontot. A játék összességében nagyon biztató volt, ezúttal többet érdemeltünk.

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 26. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC II–VASAS FC II 2–2 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Pusztai Gergely (Urgyán, Bencze)
G: 
Pintér (55.), Hancz (78.) ill. Molnár Cs. (12.), Feledy (90+4. – tizenegyesből)

Honvéd: Gyetván –Nagy Z. (Bakó, 58.), Kaczvinszki, Gincsai, Kis K. (Horváth B., 76.) – Kalocsány (Tóth L., 76), Kocsis G., Pintér (Vojtko, 86.) – Haragos, Hancz (Sebe, 86.), Menyhárt
Vezetőedző: 
Kurucsai Milán

Vasas: Horváth K. – Farkas J., Feledy, Szunyog (Borgula, 81.), Szabó L. (Márta, 58.) – Szabó B., Pócs (Hős, 68.), Varga D. (Barkóczi, 58.), Farkas B. – Molnár Cs. (Rideg, 68.), Mamusits
Vezetőedző: 
László András

2024. 04. 28. 17:34Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Vasárnap 11 órától az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában a BKV Előrét fogadja második csapatunk.

2026. 10. 24. | Második csapat

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia