Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bizonyíték, nem ígéret

Bizonyíték, nem ígéret

Klub

Megjelenés: 2022. 07. 20. 13:21Olvasási idő: 4 perc
E-mailFacebook

Interjú – Chris Docherty vallja, a pályán kell megmutatni, hogy szakmai vezetésével valóban jó irányba halad a klub

Május 30. óta segíti a sportigazgatóként a Budapest Honvéd FC munkáját Chris Docherty, a skót szakember pedig hatalmas lendülettel és odaadással vetette bele magát a munkába, hogy minél gyorsabban megismerjen mindenkit, átlássa a klub működését, a helyi szokásokat, hogy minél hatékonyabb és jobb Honvédot láthassunk az új bajnokságban.

Május legvégén érkeztél, viszont csak most tudtunk sort keríteni az interjúra, mi volt ennek az oka?
Tisztában vagyok vele, hogy mit jelent egy nagy klub szurkolójának lenni, ahogyan azt is tudom, hogy a Kispest-tábor tagjait nem az ígéretek érdeklik, ők javulást akarnak látni. Ezért is kerül sor később erre az interjúra, mert minden energiámat a szükséges változtatásokra fordítottam.

Hogyan kerültél kapcsolatba klubunkkal?
Miután a Honvéd vezetése úgy döntött, hogy újra lesz sportigazgatója a klubnak, egyeztettek Ivan Kepcijával, aki tanácsadóként segíti a Honvédot és ő kért fel, hogy vegyek részt egy közös beszélgetésen a vezetőséggel. Először online, majd személyesen is találkoztunk és megegyeztünk abban, hogy sportizgatóként dolgozom a Honvédért.

Korábban is dolgoztál már együtt Ivan Kepcijával, miként tekintesz vissza arra az időszakra?
Ivan egy különleges személy a számomra, mondhatom, hogy ő a mentorom a pályafutásom során. Először az utánpótlás-fejlesztés területén dolgoztunk együtt, én akkoriban a skót szövetség alkalmazásában álltam, míg Ivan a Dinamo Zagreb akadémiáját vezette, és rengeteg módszert, tapasztalatot osztottunk meg egymással a fiatal játékosok fejlődésével kapcsolatban, továbbá együtt készítettünk egy tanulmányt a fiatal futballistákról a horvát szövetség számára. Ivan ezt követően a Legia Warszawa sportigazgatója volt, ahol csökkentett költségvetés mellett, az előző szezonbelinél fiatalabb csapattal is bajnokságot és kupát nyert, majd a Hajduk Splitnél dolgoztunk újra együtt. Nehéz helyzetben érkeztünk a horvát klubhoz, jelentősen csökkenteni kellett a költségeket, miközben a játékosok eladásából kellett megteremtenünk az anyagi stabilitást. Ebben az időszakban nagy szerepe hárult az akadémistákra, sok fiatal debütált az első osztályban és örülök, hogy hozzájárultunk ahhoz, hogy a Hajduk az élmezőnyben szerepeljen. A közös spliti munka után a Real Madrid egyetemének sportigazgatói mesterkurzusához állítottunk össze anyagokat és osztottuk meg a tapasztalatainkat. Szóval az évek során sok segítséget kaptam Ivantól, nagyszerű újra egy hajóban evezni, rendkívül motiváltak vagyunk abban, hogy újjáépítsük a Honvédot.


Mire van ehhez szükség, mit kell tenned ezért sportigazgatóként?
Nagyon fontos, hogy mindannyian egy irányba húzzunk, a pályán, a szakmai stábban és a klubházban egyaránt. Egységes koncepcióra, hosszú távú stratégiára van szükségünk és ehhez kell megtalálni a megfelelő embereket, biztosítani, hogy a rövid távú célok mellett a klub nagyobb távlatban is sikeres legyen.

Elemezted, megvizsgáltad az előző szezonunkat, hogyan látod a magunk mögött hagyott időszakot?
Ami egyértelmű, hogy a Honvédtól elfogadhatatlan ez a szereplés, ennél többre, jobbra van szükség. Viszont az is fontos, hogy lezárjuk és magunk mögött hagyjuk a múltat és jövőre kell koncentrálnunk. Jelentős átalakítás történt nyáron a játékoskeretben, ami már az érkezésem előtt elkezdődött, és lehetőséget nyújtott arra, hogy alaposan megváltoztassuk a csapatot, a környezetet, új lendületet adjunk a klubnak. Azok a játékosok, akik velünk maradtak, illetve érkeztek hozzánk, egytől egyig profin állnak a munkához, komoly erőfeszítéseket tesznek a csapatért. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy megtaláljuk azt a rendszert, amelyben a legtöbbet tudják kihozni magukból a pályán.

Mi az, amin mindenképpen javítani kellett ennek érdekében?
Több területen is szükséges volt a változás, nem csak a pályán. Elsőként csatlakozott hozzánk egy sporttudományos vezető, Alex Segovia, hogy javítsuk a csapat kondícióját és fejlesszük a rehabilitációt. Szerettük volna modernizálni a klubnál zajló folyamatokat, nagyobb hangsúlyt fektetünk az adatközpontú elemzésre és igyekszünk még nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy pontos képet kapjanak a játékosmegfigyelőink arról, hogy milyen típusú futballistákra van szükségünk. Emellett még egy nagyon fontos terület van, mégpedig az akadémiával való összhang javítása, hiszen a Magyar Futball Akadémián rengeteg munkatárs dolgozik jelentős energiákat befektetve, hogy a jövő generációja sikeres lehessen. Büszke vagyok rá, hogy ilyen kollégákkal dolgozhatunk együtt. Az előző szezonban kevés fiatal játékos volt a csapatban, holott az akadémiáról érkezők energiája és motivációja az egész keretre pozitív hatással lehet. Ennek érdekében kilenc huszonegy éven aluli játékos van most a keretünkben. Ami pedig az első csapatot és a szakmai részt illeti, úgy éreztük, hogy más típusú stábra van szükségünk, Tam Courts rengeteg pozitív energiát visz a napi munkába is. Ráadásul személyében olyan edzőt sikerült szerződtetnünk, aki rendkívül jól ismeri az európai labdarúgást és a trendeket. Több kecsegtető ajánlatot is kapott, ezért külön örülök, hogy minket választott. Tamben hatalmas potenciál van, jó kezekben lesz nála a csapat. Az edzői stáb kiválasztása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a különböző szakemberekkel való közös munkára, legyen szó videóelemezőről, táplálkozási tanácsadóról, vagy éppen a sportpszichológusról. A csapatedzések mellett egyéni fejlesztési programjuk is lesz a játékosoknak. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem vehetjük meg a világ legjobb labdarúgóit, viszont tanulhatunk az élvonalhoz tartozó kluboktól, hogy minden fronton modernizáljuk a Honvéd működését. Végül, de nem utolsósorban taktikailag is javulnunk kell. A labda nélküli játékunk, a védekezésünk nem volt elég hatékony, ezért is kaptunk sok gólt, míg támadásban Nono távozása után hiányzott a kreativitás, több ötlet kell annak érdekében, hogy megbontsuk az ellenfél védekezését, és természetesen a sorsdöntő szituációkban, a mérkőzések hajrájában is javulni kell.


Milyen típusú játékosokat kerestünk a Honvédhoz és várhatóak-e még érkezők?
A fentiek tükrében kerestük az új igazolásokat. A védelmet megerősítettük Herdi Prenga érkezésével, aki ráadásul a támadásokat is hatékonyan segíti. A középpályára érkezett Nikola Mitrovic és Maxim Plakuschenko, valamint visszatért Bocskay Bertalan, akik megadhatják nekünk a kreativitást és a megfelelő technikai tudás is megvan náluk, hiszen nagyon fontos, főleg a középpályán a magas játékintelligencia és a technikai képzettség A támadószekcióba gyors játékosokat keresünk, akik az ellenfél védelme mögötti üres területeket tudják bejátszani, ha pedig az ellenfél erre reagál, akkor több helyük lesz a többieknek, mint például Lukicnak és ezáltal befolyásolni tudjuk a játék menetét és alakulását. Világos elképzeléseink vannak arról, hogy mit szeretnénk és ehhez kell megtalálni a megfelelő játékosokat. Viszont a szerződtetéseknél arra is figyelni kell, hogy a keretben helyet hagyjunk a fiataloknak, hiszen ők jelentik a Honvéd jövőjét, néhányan pedig már a következő szezonban is fontos szerepet játszhatnak majd. A lehetőség adott, rajtuk múlik, hogy meddig jutnak, az eddig látottak bizakodásra adnak okot.

Milyen célokat tűztél ki magad elé?
A cél, hogy napról napra fejlődjünk, javítsuk a különböző munkafolyamatokat. Amennyiben ez megvalósul, akkor az eredmények is javulnak majd. Ahogy az interjú elején is említettem, nem az ígéretek a fontosak, hiszen azok csak szavak. A következő hónapokban bizonyítanunk kell, hogy jó irányba halad a klub és ha így lesz, akkor a Kispestnek szenvedélyesen drukkoló szurkolóink is mellettünk állnak majd.

2022. 07. 20. 13:21Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub