Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bizalom nélkül nincs siker

Bizalom nélkül nincs siker

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 3 perc

Interjú – Pisont István szerint többre hivatott a keret, mint amit az ősz mutatott

A szezon végéig Pisont István irányítja a Budapest Honvédot, vezetőedzőnk pedig első interjújában a karácsonyról, az új évről, a célokról, a bizalomról nyilatkozott honlapunknak.


Tavasszal Giuseppe Sannino, ősszel Bódog Tamás helyett vetted át a csapatot, úgymond megbízott vezetőedzőként, s most már a szezon hátralevő részében is te irányítod az együttest. Pisont István, a Budapest Honvéd vezetőedzője, hogy hangzik?

Nagyon jól! Szerencsére megélhettem már azt a helyzetet, hogy a Honvédot vezethetem, most pedig immár hosszabb távra is tervezhetek. A következő fél év lebeg a szemünk előtt, hogy ezt töltsük meg tartalommal. Nagyon örülök a felkérésnek, megtisztelőnek érzem, hogy számít rám a klubvezetés. Ha belegondolok, hogy milyen edzők voltak a Honvédnál, akkor főleg sokat jelent egy ilyen társasághoz csatlakozni.

A Budafok elleni siker után szóba került, hogy miként alakulhat a jövőd. Ha kérhettél volna valamit karácsonyra, akkor a vezetőedzői posztot tetted volna a fa alá?

Nem volt a kívánságaim között, de nem azért, mert nem szerettem volna vezetni a Honvédot. Karácsony estéjén mindig abban reménykedem, hogy az Úr akarata szerint alakul a sorsom, elfogadom, amilyen utat szán nekem. Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy a tavaszi és a decemberi beugrás után lehetőséget kaptam, ami a bizalmat mutatja, ez a döntés pedig elismerése az elmúlt időszaknak, hálás vagyok ezért.

A bizalom mennyit segít a munkában, mennyire erősíti a hitet benned, a játékosokban?

Nagyon nagy szükség van rá, akár a vezetők és az edző, akár az edző és a játékosok között. Rengeteget számít, ha megvan a bizalom, a harmónia, az összhang. Az ember életében az egyik legfontosabb, hogy bízzanak benne, mert ettől szárnyakat kaphat, erre a pozitív kisugárzásra van szükségünk.

És a magadba vetett bizalom?

Abszolút megvan, ami abból adódik, hogy a játékosok vevők voltak az elképzeléseimre, különben elbizonytalanodna az ember. Azonban, ha megvan a pozitív visszajelzés, ami eredményességgel is párosul, akkor az megadja a szükséges önbizalmat is.

Kit hívtál fel elsőként a megegyezés után?

Az öcsémet, ő is nagyon örült, utána pedig a feleségemnek és a gyermekeimnek adtam át a jó hírt, de jó néhány olyan, hozzám közel álló ember van, akinek örömmel mesélek erről.

Az örömről viszont térjünk át egy picit nehezebb vizekre, hiszen a győztes szezonzárás ellenére zaklatott őszön van túl a csapat, a tizedik helyen áll a tabellán. A legutóbbi négy mérkőzés sem volt egyszerű feladat, s a folytatás sem ígérkezik könnyűnek. Hogyan tekintesz előre?

Elsősorban az eredményességre kell fókuszálni, ez nem is lehet kérdés. De ha megnézzük az elmúlt négy meccset, helyenként már ott is látható volt egy stílus, amivel sikeresek lehetünk, bízom benne, hogy ezt egyre jobban elsajátítja a csapat, ami látványos focit eredményezhet. Ezzel együtt a legfontosabb, hogy mérkőzésről mérkőzésre gondolkozzunk, legyünk eredményesek és lépjünk előre a tabellán. Szeretnénk olyan helyre kerülni, ami adhat egy kis nyugalmat a további meccsekhez. A ZTE elleni szezonnyitót meg kell nyerni és onnan léphetünk akkor tovább, amihez jó felkészülésre van szükségünk, fontos, hogy a játékosok fizikailag és mentálisan is jó állapotban legyenek. Bízom benne, hogy egészséges lesz a csapat, nem lesznek sérültjeink és mindenki a rendelkezésünkre áll majd.

Hol a helye a Honvédnak az NB I-es mezőnyben?

Azért is vállaltam ezt a feladatot, mert nagyon erősnek tartom a keretünket, a játékosság, a kreativitás és az erő is megvan a társaságban. Ha ehhez jó közösség és csapatjáték párosul, akkor sikeresek lehetünk. Ígérni nem tudok és nem is szeretnék, felelőtlenség lenne most pontos helyezésről beszélni, de az biztos, hogy ennél többre hivatott a csapat. A legutóbbi négy meccs erőt adott nekünk, és mutatja, hogy van bennünk előrelépési lehetőség. Egyik találkozót sem vehetjük könnyen, minimum a szezon hajrájában mutatott hozzáállásra lesz szükség. Például arra, amit Kisvárdán, az Újpest ellen a második félidőben, a DVTK-val szemben, illetve Budafokon mutattunk. Az utolsó mérkőzésen hátrányból tudtunk felállni, végig kezdeményeztünk, mentünk előre, így kell továbbmenni és még javulni a folytatásra.

Mit kívánsz a Honvédnak és magadnak az új évre?

Mindenképpen stabilitást, és természetesen mindenkinek boldog új évet és egészséget. Olyan összhangot, együttműködést kívánok, ami sikerre vezet tavasszal és amire majd nyártól is lehet építeni. A bajnokságban a lehető legjobb eredményt akarjuk elérni és nagyon szép lenne, ha a Magyar Kupában is eredményesek lennénk, adná a Jóisten, hogy sikeresek legyünk abban a sorozatban is! A lényeg, hogy a csapat visszanyerje a stabilitását, meglegyen a Honvédot jellemző győztes mentalitás, és valóban úgy futballozzanak a játékosok, ahogyan arra a képességeik feljogosítják őket! Ebben kell nekünk őket segíteni, hogy felszabadultak legyenek, önmagukat adják, találják meg magukat a rendszerben. Ezen az úton indított el minket az év utolsó négy meccse. Szeretnénk felzárkózni, minél jobb teljesítménnyel előrukkolni. Kívánom, hogy a tavasz hozza össze az egész Honvéd-családot, térjenek vissza a szurkolók, hiszen nagyon nehéz nélkülük. Jó lenne az új stadionban együtt örülni annak, hogy szebbé tettük ezt a szezont.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub