Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Beteljesült jóslat

Beteljesült jóslat

Klub

Megjelenés: 2021. 11. 04. 11:50Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Legendás meccsek – Garaba Imre látnokként is megállta a helyét

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal a november 1–7. közti találkozókról olvashattok, többek között két, győzelemmel megvívott rangadóról.


KIVÁLÓ HELYZETKIHASZNÁLÁS
1939.11.01.: Szombathelyi Haladás VSE–Kispest FC 0–2 

A dermesztő hideg ellenére már jóval a mérkőzés kezdete előtt közel háromezer néző gyűlt össze a szombathelyi pályán. A gyepre elsőként kifutó kispestieket nagy taps fogadta. A 20. percben Kincses futott el a jobb szélen, beadását Déri 20 méterről védhetetlenül küldte a bal felső sarokba, 0–1. A hazaiak támadásokkal válaszoltak a gólra, eredménytelenül, mert vagy a kispesti védelem zárt jól, vagy Boldizsár kapus hárított. A ritka kispesti ellentámadások egyike a félidő végén ugyan a kapuban kötött ki, de Kalocsay találatát lesnek minősítette a játékvezető.

A szünet után azonnal a Haladás vette át a játék irányítását, de később a hazaiak irama alábbhagyott. Kissé váratlanul született a második kispesti gól: Olajkár I. felszabadító rúgása öccséhez, Olajkár Sándorhoz szállt, a középcsatár elhúzta a labdát a szombathelyi védő mellett, majd húsz méterről hatalmas lövést ereszt meg. A labda a felső lécről visszapattant Kalocsay elé, a balszélső néhány méterről a jobb felső sarokba lőtt, 0–2. A gól után újra Haladás-támadások következtek. A hazaiak nagy nyomás alá helyezték Boldizsár kapuját, de nem tudtak fogást találni a válogatott formában védő kispesti cerberuson. A Kispest kevesebbet támadott, de ennek ellenére megérdemelt győzelmet aratott a Haladás ellen.

KFC: Boldizsár – Olajkár I., Ónody – Kajdácsy, Zalai, Rátkai – Kincses, Nemes, Olajkár II., Déri, Kalocsay.
Edző: Puskás Ferenc

 

KOCSIS FELTARTÓZTATHATATLAN VOLT
1950.11.01.: Bp. Honvéd–Bp. Vasas 5–0

Ideális futballidőben, sűrű sorokban özönlött a közönség a kispesti pálya felé. A díszpáholyban több politikus is feltűnt, ott volt a lelátón Farkas Mihály honvédelmi miniszter, Vas Zoltán, a Tervhivatal elnöke és Nógrádi Sándor honvédelmi miniszterhelyettes.

Vasas-támadásokkal kezdődött a mérkőzés, de aztán a Honvéd átvette a meccs irányítását. A 16. percben Kocsis vitte fel a labdát, egy csel után Puskáshoz passzolt, aki Babolcsayhoz továbbított, a szélső beadására Kocsis érkezett jó ütemben és csukafejessel a kapu bal oldalába fejelte a labdát, 1–0. Élénk iramú, változatos játékot láthatott a 12 ezer főnyi közönség. A 38. percben egy előrevágott labdával Horváth lépett meg, lövésébe Ruzsa még bele tudott nyúlni, de nem tudta megfogni, a labda Budai II. elé pattant, a jobbszélső a kapu közepébe gurította a játékszert, 2–0. A félidő hátralévő részében a Honvéd támadott többet, a Vasas védői időnként csak durva belépőkkel tudták megállítani a kispesti támadásokat.

A szünet után rögtön a Honvéd lendült támadásba. Az 50. percben Kocsis, Puskás összjáték után Babolcsay elé került a labda, aki nyolc méterről szerezte a kispestiek harmadik találatát, 3–0. A 75. percben a Horváth beadására érkező Kocsist Kontha meglökte, de a csatár így is kilőtte a bal alsó sarkot, 4–0. A mérkőzés hajrájában Horváth beadását Kocsis Bundzsák és Kontha szorításában a jobb alsó sarokba fejelt, 5–0. A meccs záróeseménye Kocsis felső kapufán csattanó lövése volt.

BHSE: Grosics – Rákóczi, Patyi, Bányai – Bozsik, Városi – Budai II., Kocsis, Horváth, Puskás, Babolcsay.
Edző: id. Puskás Ferenc


BEVÁLT GARABA JÓSLATA
1986.11.01.: Bp. Honvéd–MTK-VM SK 2–0 (1–0)

A mérkőzés előtt Garaba Imre optimistán nyilatkozott a Népsportnak: „Nyerünk! Az MTK-VM kitűnő formában van, de a mi csapatunkat még akkor is jobbnak tartom, ha ezt a véleményemet az átmeneti balsikerek nem is támasztják alá.” Mint később kiderült, a válogatott védő kiváló látnoknak bizonyult.

A Honvéd kezdett jobban, az első negyedórában több helyzetük is akadt. A 18. percben Andrusch bravúrjára is szükség volt, hogy érintetlen maradjon a Honvéd hálója. A kispesti kapus Varga lövését vetődve kiütötte, a visszapattanó labdát az MTK-játékos fejjel próbálta továbbítani, de Andrusch ezt is bravúrosan hárította. A 37. percben vezetést szereztek a piros-fehérek. Garaba a felezővonalnál szerelte Bognárt, majd azonnal indította Kovács Kálmánt, aki szélsebesen megiramodott, faképnél hagyva az ellenfél védőit. A 16-oson belül Híres megpróbálta szerelni, de mielőtt még közbeléphetett volna, Kovács 8 méterről a bal felső sarokba zúdította a labdát, 1–0.

A második félidő kezdetén megduplázta előnyét a Honvéd. Détári remek labdát tálalt a nagy lendülettel érkező Sikesdi elé, aki 11 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 2–0. A Bp. Honvéd az első gól után egyre nyugodtabban, egyre lendületesebben játszott és a szünet után néhány alkalommal parádés akciókat vezetett. A kispestiek látványos játékkal örvendeztették meg szurkolóikat.

BHSE: Andrusch – Dózsa (Romanek, 74.), Csuhay, Garaba – Sallai, Fitos, Détári, Sikesdi, Cseh – Fodor (Sass, 86.), Kovács K.
Edző: Vági István

2021. 11. 04. 11:50Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub