Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bennragadtunk a rajtnál

Bennragadtunk a rajtnál

Klub

Megjelenés: 2022. 03. 08. 16:15Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Rangadóval rajtolt az öregfiúk bajnokságának tavaszi idénye

Hétfő este a Honvéd BKE az MTK vendége volt. Már a pálya megközelítése is kalandos volt. Vasúti felüljárón fel, majd le, aztán a szerelésekkel egy hosszú gyaloglás után jutottunk el a Salgótarjáni úti sportközpontba. A meglehetősen hideg időjárás csak fokozta a kellemetlenségeket és akkor még nem tudtuk, mi vár ránk az első félidőben.

A hazaiak kezdtek jobban, a mieink túl könnyedén védekeztek, aminek az lett az eredménye, hogy az MTK negyedóra alatt kétgólos előnyre tett szert. Félóra elteltével megduplázták előnyüket a kék-fehérek. Kenesei Krisztián és a korábban Kispesten is megfordult Hrepka Ádám jelentette a legnagyobb veszélyt a kapunkra, mindketten két gólt szereztek az első félidőben. „Szegény embert az ág is húzza“, szól a közmondás – Edelényi a kapujából messze kifutva szerezte meg a labdát a hazai támadó elől, de a műfüves pályán letapadt a lába és súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett, ölben kellett levinni a pályáról. Edelényi helyét Plókai Attila foglalta el a kapuban. A félidő utolsó percében 11-eshez jutott a Honvéd. Trembulyákot buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Bábik magabiztosan értékesítette, 4–1. 

A második játékrészre három helyen is változott a kispestiek összeállítása, Tóth Csaba, Sinkó és Lannert helyett Bárányos, Radnai és Fülöp folytatta a játékot. Úgy tűnt, a szünetben rendezte sorait a Honvéd, átvette a játék irányítását, sorra vezette az ígéretes támadásokat. A 47. percben 19 méterre a kaputól Trembulyákot buktatták. A szabadrúgást Patkó a kapu bal oldalába csavarta, 4–2. A gól felpaprikázta a mieinket, sorra vezették a veszélyes támadásokat. Egy alkalommal a labda már túljutott a gólvonalon, az asszisztens azonban nem jelzett, „VAR-vizsgálat” hiányában a játékvezető tovább engedte a játékot. A 60. perc új fordulatot hozott: Bábikot buktatták a Honvéd térfelének közepén, de a bíró továbbot intett, a kispesti játékos nem értett egyet az ítélettel, szóvá is tette. A játékvezető előbb a sárga, majd a piros lapot mutatta fel a játékosnak, így tíz főre olvadt a piros-fekete együttes. A Honvéd továbbra is szorongatott, sőt helyzeteket dolgozott ki, amik sajnos kimaradtak. A ritka hazai ellentámadások közül kettőt is értékesítettek a kék-fehérek, így 6–2-es MTK-győzelemmel végződött a rangadó.

Egy félidőnyi előnyt adtak a mieink az ellenfélnek, amit a kék-fehérek maximálisan kihasználtak. A második félidőben a Honvéd még tíz emberrel is mindent megtett az egyenlítés érdekében, de a nagy hátrányt nem sikerült ledolgozni. Az MTK győzelmével 2 pontos előnyre tett szert a Honvéd előtt. A harmadik helyen a Ferencváros áll, egy pontra lemaradva a mieinktől. Legközelebb március 21-én a Goldball ellen, idegenben lép pályára a Honvéd BKE. 


ÖREGFIÚK, I. OSZTÁLY, 12. FORDULÓ

MTK BUDAPEST–HONVÉD BKE 6–2 (4–1)

Salgótarjáni úti sportközpont

V: Zám László (Sudicky B., Kelemen I.)

G: Hrepka 3, Kenesei K. 2, Villányi, ill. Bábik, Patkó 1-1.

Honvéd: Edelényi (Plókai, 30.) – Bábik, Hungler (Pisont 69.), Budovinszky, Móra – Tóth Cs. (Bárányos, a. szünetben), Lannert (Fülöp, a szünetben), Zana, Sinkó (Radnai, a szünetben) – Patkó, Trembulyák (Erdei, 69.)

2022. 03. 08. 16:15Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub