Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Barátságos hetes

Barátságos hetes

Klub

Megjelenés: 2022. 06. 21. 10:59Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Magabiztos sikert arattak az öregfiúk hazai pályán a Ljubljana ellen

A bajnokság befejeztével öregfiúkcsapatunk is nyári szünetre vonult, de Bárányosék szombaton egy meccs erejéig mégis szerelést húztak. A szlovén NK Ljubljana öregfiúi látogattak Kispestre, és ha már itt voltak, egy barátságos meccset játszottak az ezüstérmes együttesünkkel. A mérkőzés előtt vendégeink meglátogatták a Bozsik Arénát, ami szemmel láthatólag elnyerte tetszésüket. Ugyancsak nagy elismeréssel beszéltek a meccs helyszínéről, a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontról,  a biliárdasztal-simaságú pályáról. Egyedül a találkozó eredménye nem nyerte el tetszésüket.

A két csapat örömére a mérkőzést megtekintette Détári Lajos is. A rendkívül sportszerű meccset a játékvezető-legenda, Arany Tamás vezette. A nagy meleg ellenére jó iramú meccset játszottak a felek. Ahogy megszokhattuk, a Honvéd BKE ezúttal is támadólag lépett fel. Bárányos már a meccs elején próbára tette a szlovén kapust, akinek minden tudására szükség volt, hogy a ne kerüljenek korán hátrányba a vendégek. Válaszként Makszimovics rúgott egy zúgó kapufát. Ezután Patkó percei következtek. Bárányos futtatta a jobb szélen Bábikot, aki remekül kanyarította be a labdát, Patkó pedig 5 méterről a kapuba lőtte a kispestiek vezető gólját (1–0). Alig telt el néhány perc és a mieink kettőre növelték előnyüket. Bábikot buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőt a sértett a jobb sarokba lőtte (2–0). A gól után Gnabnar két bravúrt is bemutatott, majd egy gyors kontra után Makszimovics révén szépítettek a vendégek (2–1). A mieink nem vártak sokáig a válasszal. Kamber a jobb oldalon éles szögből, futtából ragasztott óriási bombát a léc alá (3–1). Néhány perc múlva Bárányos kapáslövését védte ritkán látható bravúrral a kapus. A kispestiek továbbra is irányították a játékot, és még a szünet előtt újabb gólokat szereztek. Bábik labdáját Dobos a kapufa segítéségével lőtte Gnabnar kapujába (4–1). A félidő hajrájában ritkán látható szép gólt szerzett a Honvéd. Patkó Bábiktól kapott remek labdát, a kispesti támadó a teljes szlovén védelmet leültette, majd szinte a gólvonalról visszagurította a labdát Bábiknak, aki 12 méterről, nagy erővel a léc alá bombázott (5–1).

A szünetben két helyen cserélt a Honvéd. Máj és Bárányos helyett Madar és Csabankó folytatta a játékot. A második félidőt a vendégek kezdték jobban, Makszimovics előbb 11-esből, majd akcióból szerzett gólt (5–3). A félidő derekán Patkó ismét önzetlen volt, már ő is a kapuba lőhette volna a bőrgolyót, de a még jobb helyzetben lévő Madar elé passzolt, aki közelről nem hibázott (6–3). A találkozó záróeseménye egy remekbe szabott Kamber találat volt, amibe a kapus ugyan beleért, de hárítani nem tudta (7-3). 


ÖREGFIÚK, BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS

HONVÉD BKE–NK LJUBLJANA (szlovén) 7–3 (5–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Arany Tamás (Kalmár J., Szabó I.)

G: Kamber (2), Bábik (2), Dobos, Patkó, Madar, ill. Makszimovics (3) 

Honvéd BKE: Plókai I. – Máj (Madar), Budovinszky (Plókai II), Kamber, Móra – Bábik, Zana,  Bárányos (Csabankó), Radnai (Erdei) – Dobos, Patkó.

2022. 06. 21. 10:59Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub