Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az utolsó előtti hazai meccsünk következik

Az utolsó előtti hazai meccsünk következik

Klub

Megjelenés: 2023. 05. 04. 10:08Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Minden, amit a Kecskemét elleni bajnokiról tudni érdemes

A kisvárdai pontszerzésünket követően ezúttal hazai pályán lépünk pályára, a Kecskemét csapatát az OTP Bank Liga 30. fordulójában. A lila-fehérekkel való párharcunk dönthet a két csapat közötti mérlegről a szezont illetően, hiszen az eddigi két összecsapáson egyaránt döntetlen született. Az utolsó előtti hazai bajnoki mérkőzésünk kapcsán érdekességeket és fontos információkat gyűjtöttünk össze nektek, amelyeket az alábbiakban olvashattok.

Szurkolói információk

– A mérkőzéssel kapcsolatos jegyinformációkról ITT olvashattok.

– 13:30-tól vár titeket a mérkőzés napján a Honvéd Shop.

– A Bozsik Aréna jegypénztárai három órával a kezdés előtt, 15:30-kor nyitnak ki.

– A stadion kapui másfél órával a kezdőrúgás előtt, 17:00 órakor nyitnak. 

– Erre a két találkozóra is 0 forintos, a pénztárakban kiválható regisztrációs jeggyel jöhetnek a 14 éven aluliak.

Érdekességek

– A párosítás összesített mérlege a Honvéd szempontjából: 16 mérkőzés, 1 győzelem, 6 döntetlen, 9 vereség, 16 rúgott, 28 kapott gól.

– A párosítás eddigi gólkirálya a kecskeméti Francis Litsingi 4 góllal. A Honvéd legeredményesebb támadói Diego Rordigues, Brandon Domingues és Holender Filip 2-2 góllal.

– Az eddig 16 bajnoki mérkőzést összesen 31 772 néző látta. A nézőcsúcs 3500 fő, 2009-ben Kecskeméten, majd egy évvel később a Bozsik Stadionban is ennyien látták a meccset.

— A leggyakoribb eredmény a 3–1, 2–1 és a 2–2, mindegyik háromszor fordult elő.

— A párosítás történetében eddig 2 öngól született. Gyagya Attila (Kecskemét) 2010-ben, Sadjo Haman (Bp. Honvéd) 2011-ben tévesztett kaput.

— Az eddigi bajnoki mérkőzések helyszínei:

8: Kecskemét (Széktói Stadion)
8: Bozsik Aréna (Bozsik Stadion)     

— Az eddigi meccseken 2 kiállítás történt, mindkétszer kispesti játékos kapott piros lapot. 2010-ben Jean-Baptiste Akassou és 2014-ben Aleksandar Ignjatovic

— A mérkőzés napján, május 5-én eddig 15 bajnoki meccset játszott a Honvéd. A mérleg 5 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség, 18 lőtt, 22 kapott gól.

— A Kecskemét jelenlegi keretben Banó-Szabó Bence, Buna Gábor, Májer Milán, Polyák Kristóf és Tóth Barna személyében öt olyan játékost találunk, aki korában a Honvédban nevelkedett.

— Eddig 35 tétmérkőzés játszottunk a Kecskemét ellen:

NB I: 16
NB I B: 2
NB III: 9
Magyar Kupa: 4
Ligakupa: 4

Amit a Kecskemétről tudni érdemes

Alapítva: 1911
Klubszínek: lila-fehér
Stadion: Széktói Stadion
Jelenlegi helyezés: 2.
Legutóbbi mérkőzés: Paksi FC (vereség)
Vezetőedző: Szabó István

A Kecskemét zsinórban hét idegenbeli mérkőzésén nem kapott ki a bajnokságban.

A lila-fehérek csapatából két játékos is kilenc sárga lapot gyűjtött be az idényben, Banó-Szabó Bencét és Vágó Leventét kapott 9-9 sárga kártyát.

Szabó István csapata kapta a második legkevesebb gólt a bajnoki versenyfutásban, 28 forduló alatt, 27 kapott gólja van a Kecskemétnek. 

A Kecskemét legutóbbi öt idegenbeli mérkőzése a 2022/2023-as szezonban:

– MOL Fehérvár FC–Kecskeméti TE 1–2
– PAFC–Kecskeméti TE 0–3
– Debreceni VSC–Kecskeméti TE 1–2
– Kisvárda Master Good–Kecskeméti TE 0–1
– Ferencvárosi TC–Kecskeméti TE 1–1

HAZAI STATISZTIKA

8 mérkőzés
1 győzelem
4 döntetlen
3 vereség
7 lőtt gól
10 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA 

Honvéd
2: Holender Filip

Kecskemét
3: Lencse László

LEGEK

Legtöbb néző: 3500 (2010)
Legkevesebb néző: 500 (2013)
Leghosszabb veretlenségi sorozat: 4 mérkőzés (2013–2022)
Legnagyobb különbségű győzelem: 2–0 (2015)
Legnagyobb különbségű vereség: 1–4 (2012)

Legutóbbi öt egymás elleni hazai bajnoki mérkőzés eredménye:

2022.09.10.: Honvéd–Kecskemét 0–0
2015.05.09.: Honvéd–Kecskemét 2–0
2013.11.29.: Honvéd–Kecskemét 1–1
2013.04.20.: Honvéd–Kecskemét 0–0
2012.03.23.: Honvéd–Kecskemét 1–4

2023. 05. 04. 10:08Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub