Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az új szezonban is Select-labdákkal játszunk

Az új szezonban is Select-labdákkal játszunk

Klub

Megjelenés: 2023. 08. 21. 14:42Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A HS Sport szállítja a mérkőzések elengedhetetlen kellékét a Honvédnak

Új megállapodást kötött egymással a Budapest Honvéd és a HS Sport Life Kft, amelynek értelmében a 2023/2024-es szezonban is Select-labdákkal futballoznak a Honvéd csapatai, a felnőttek és akadémisták egyaránt.

„A játékosok rendre dicsérték a Select-labdákat és emellett az is fontos volt számunkra, hogy a felnőtt és az utánpótlás-csapataink is ugyanazzal, a remek minőségű labdákkal futballozzanak, ami a HS Sport Life Kft-vel kötött megállapodásnak köszönhetően meg is valósulhat“ – mondta Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője.

A Budapest Honvéd (első csapata) a 2020/2021-es szezontól fogva használja a Select-labdákat, amelyekkel kapcsolatban a játékosok részéről is pozitív visszajelzések érkeztek, a Kozármisleny ellen pedig már láthattátok a mostani idény új labdáit. Az első gól Benczenleitner Barna nevéhez fűződik, s reméljük, sok kispesti találat születik még ezekkel a labdákkal (is).

„Örülünk, hogy folytatódik az együttműködésünk és egy olyan nagy klub, mint a Budapest Honvéd továbbra is az általunk forgalmazott Select labdákat használja. Bízunk abban, hogy a csapatoknak minden szinten sikerül a kitűzött célokat elérni , ehhez sok sikert kívánunk!“ – mondta Böőr Zoltán, a HS Sport képviselője.

2023. 08. 21. 14:42Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub