Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az özönvíz kifogott a csapatokon – Félbeszakadt a Kecskemét elleni bajnokink

Az özönvíz kifogott a csapatokon – Félbeszakadt a Kecskemét elleni bajnokink

Klub

Megjelenés: 2025. 08. 31. 22:17Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A játékvezető a pálya játékra alkalmatlansága miatt lefújta az összecsapást az első félidő közepén.

A Csákvár elleni győztes meccset követően, öt forduló után a tabella első helyéről vártuk a Merkantil Bank Liga küzdelmeinek folytatást. Ellenfelünk az a Kecskemét volt, amely a héten edzőváltáson esett át: Gera Zoltán helyét Tímár Krisztián vette át. A lila-fehérek hat ponttal kevesebbet gyűjtöttek az eddigi mérkőzések alatt. Feczkó Tamás az előző heti győztes csapatán három helyen változtatott – egyrészről a Csákvár ellen sérülést elszenvedő Szabó Alex helyett Csonka Bonifác kapott bizalmat, másfelől a fiatalszabály miatt egyikből következett a másik. Pekár István Somogyi Ádámot, míg Nyers Ádám Pinte Patrikot váltotta a kezdőben. Mindössze 17 éves saját nevelésű játékosunk és a többi játékos számára is biztosan örökké emlékezetes marad, mert – bár Nyers itt debütálhatott a felnőtt együttesben 'piros-fekete színekben' – mindössze 28 percet játszottak le a találkozóból a felek. Az eső ugyanis rövid idő leforgása alatt óriási mennyiségben zúdult a pályára, amelyen lényegében szűk félórát tudtak futballozni a csapatok. A játékvezető először félbeszakította a találkozót, majd harminc perces szünetet és tanakodást követően – a vezetőedzőkkel egyetértésben – játékra alkalmatlannak nyilvánította a kecskeméti pályát és lefújta az összecsapást.

Arról később lesz döntés, hogy a mérkőzést mikor és milyen formában bonyolítják le a csapatok.

MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 6. FORDULÓ

Kecskeméti TE–BUDAPEST HONVÉD FC – félbeszakadt

Kecskemét, Széktói Stadion. Vezette: Takács Tamás (Belicza Bence Péter, Bertalan Dávid).

Kecskemét: Varga – Győrfi, Szabó A., Debreceni Á., Belényesi – Haris, Kovács B., Bolgár – Banó-Szabó, Beke, Pálinkás G. Vezetőedző: Tímár Krisztián

HONVÉD: Tujvel – Kállai K., Csonka, Baki, Csontos, Hangya – Szamosi Á., Pekár – Zuigeber, Nyers, Medgyes. Vezetőedző: Feczkó Tamás



2025. 08. 31. 22:17Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub