Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az NB II-ben folytatja fiatal tehetségünk

Az NB II-ben folytatja fiatal tehetségünk

Klub

Megjelenés: 2023. 01. 18. 18:55Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Maksym Pukhitieiev fél évre, kölcsönbe kerül Mosonmagyaróvárra

Szeptember 28-án a Ferencváros elleni mérkőzés 82. percében Zsótér Donátot váltva mutatkozott be az OTP Bank Ligában Maksym Pukhitieiev. 18 éves tehetségünk ezen kívül még kétszer tartott első csapatunkkal az aktuális bajnokira, miközben a második  együttesünkben rendszeresen játéklehetőséghez jutott. Az NB III. Közép csoportjában szereplő együttesünkben 15 alkalommal lépett pályára, amelyeken 3 gólt szerzett.

A fiatal támadó középpályás a 2022/2023-as idény hátralévő részét Mosonmagyaróváron tölti. Az előző idényben NB III-as bajnoki címet ünneplő együttes jelenleg az NB II 12. helyén áll, őszi mérlegük pedig hét győzelem és négy döntetlen mellett kilenc vereség volt az első 20 fordulót követően.

Maksym Pukhitieievnek sok sikert kívánunk a kölcsönjáték során!

2023. 01. 18. 18:55Klub

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub