Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az év utolsó bajnokija következik az NB III-ban

Az év utolsó bajnokija következik az NB III-ban

Klub

Megjelenés: 2025. 11. 21. 13:48Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Második csapatunk hazai környezetben a Szeged-Csanád Grosics Akadémia tartalékait fogadja.

Az NB III. Dél-Keleti csoportjának 17. fordulójának nyitómérkőzésén búcsúzik második csapatunk a 2025-ös esztendőtől, ellenfelünk a feljutó Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. lesz a Honvéd Akadémián. Igor Bilic csapata két hellyel mögöttünk a 13. pozíciót foglalja el a tabellán 16 megszerzett ponttal. A legtöbb találatot Nagy Dániel jegyezte, aki négyszer volt eredményes. A kék-feketék utolsó három bajnokijukon nem találtak legyőzőre.

Az NB III-ban eddig egyszer sem kaptunk ki a kék-feketéktől, augusztusban kétszer is vezettünk Szegeden, de végül egy ponttal távoztunk a Szent Gellért Fórumból.

A legutóbbi bajnoki mérkőzéseink a Szeged II. ellen: 

2025/26: Szeged II.–Honvéd II. 2–2 (Gólszerzőink: Földi, Szabó Á.)

2023/24: Honvéd II.–Szeged II. 1–0 (Gólszerzőnk: Simon B.)

2023/24: Szeged II.–Honvéd II. 0–0

A mérkőzés vasárnap 11 órától veszi kezdetét a Honvéd Akadémián, melyet YouTube-csatornánkon is élőben közvetítünk.

NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 17. FORDULÓ

November 23. (vasárnap) 11:00

BUDAPEST HONVÉD II.–SZEGED–CSANÁD GROSICS AKADÉMIA II. 

Budapest, Honvéd Akadémia

2025. 11. 21. 13:48Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub