Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az elsőt és az eddigi utolsót is megnyertük

Az elsőt és az eddigi utolsót is megnyertük

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 01. 23. 15:32Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

106 éve játszottunk először barátságos meccset az MTK-val

A 2024-es téli felkészülés harmadik mérkőzése pesti rangadót tartogat számunkra, ugyanis szerdán 11:00 órától az MTK-val csaptunk össze. A találkozónak a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia ad otthont (zárt kapuk mögött), a mérkőzést – amely a két gárda 29. barátságos találkozója lesz – élőben közvetítjük a YouTube-csatornánkon.

A Honvéd és az MTK 106 évvel ezelőtt játszott először felkészülési mérkőzést egymással. 1918 nyarán Boldog Ádám duplájával a Kispest 2–1-re nyert, az ezt követő 12 meccs viszont kék-fehér győzelmeket hozott. A rossz sorozatot 1936-ban egy 4–4-es döntetlen szakította meg, majd több kispesti sikert követően 1969-ben ismét egy 4–4-es döntetlen született. Ez utóbbi találkozó a mindkét csapatban egy-egy félidőt játszó Sipos Ferenc búcsúmeccse volt. 1983-ban 50 év után nyertek utána a kék-fehérek, Handel (3) és Boda góljaival 4–2-re, a kispestiek részéről Kun és Mohácsi volt eredményes.

Az utolsó három találkozót egyaránt mieink nyerték: 2001-ben a Bozsik Stadionban Torghelle Sándor egyetlen gólja elég volt a győzelemhez, 2018-ban Banó-Szabó duplájával és Kabangu góljával nyertünk 3–1-re az Új Hidegkuti Stadionban, 2021-ben pedig szintén egy gól, Balogh Norbert találata döntött.

2024. 01. 23. 15:32Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat