Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az első hazai (siker)

Az első hazai (siker)

Klub

Megjelenés: 2022. 04. 15. 13:05Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Több mint száz évvel ezelőtt győzelemmel indítottuk pályaválasztóként a Fradi elleni párharcot

A 110. Honvéd–Ferencváros mérkőzést rendezzük szombaton, összeállításunkban pedig felidézünk három emlékezetes kispesti sikert, többek között az első „hazai“ győzelmet.


OTTHON, IDEGENBEN

1917.03.11.: Kispesti AC–FTC 1–0 (1–0)                                                         

Az első „hazai” mérkőzés idegenben, az FTC Üllői úti pályáján került megrendezésre. A két együttes rivalizálása már a kezdet kezdetén nagy csatát hozott, amit az is bizonyít, hogy a mérkőzésen nem kevesebb, mint négy játékost állított ki a játékvezető. A kiállítások száma egyenlő volt, a meccset viszont a piros-feketék nyerték.

Az összecsapás egyetlen gólja hamar megszületett, a nyolcadik percben egy ügyes áttörés után Szűcs Lajos megszerezte a vezetést a kispestieknek. A találkozót kemény, helyenként durva jelenetek tarkították. Egy mérkőzés után a ferencvárosi Ruttkay és a kispesti Schiller összeakaszkodott, mire a bíró mindkettőjüket kiállította.

A ferencvárosiak mindent megpróbáltak, hogy megfordítsák a találkozó állását, de a kispestiek szívós védekezéssel tartották az eredményt. A KAC hálóőre, Varga Péter remekül védett, egy alkalommal 11-est is hárított. A mérkőzést mindkét együttes kilenc emberrel fejezte be, mert egy újabb összeakaszkodás után a zöldektől Nemes, a piros-feketéktől Simon hagyta el idő előtt a játékteret. Az első „hazai” mérkőzés megérdemelt kispesti sikert hozott.

NEMES DÖNTÖTTE EL A MECCSET
1939.11.26.: Kispest FC–Ferencváros FC 2–1 (1–1)

A kispesti mérkőzésen megdőlt az őszi nézőcsúcs, a nagy hideg ellenére 12 ezer szurkoló látta az ősz rangadóját, amelyet a kitűnő formában játszó Kispest megérdemelten nyert meg. Ferencvárosi támadásokkal indult a mérkőzés, Gyetvai révén már az első percben megszerezte a vezetést a zöld-fehér együttes, 0–1. A gól után a Kispest sorozatban vezette a támadásait, de a vendégvédelem hárította a próbálkozásokat egészen a 20. percig, amikor Déri két szép csel után Nemeshez játszott, a kispesti jobbösszekötő két lépést tett a labdával, majd a hálóba lőtt, 1-1. A Kispest fokozta az iramot, előbb Kincses lövése, majd Olajkár II kapufája okozott gondot a zöld-fehéreknek. A győztes gólt a 65. percben Nemes szerezte.

Érdekesen kezdődött a mérkőzés. A Ferencváros villámgólja után hamar kiderült, hogy a mérkőzés sorsa még korántsem dőlt el. A Kispest fölényt harcolt ki, többet és veszélyesebben támadott. A piros-feketék gyorsan, legtöbbször egy-két húzással jutottak el a Fradi kapujáig. A Kispest laposan, a ferencvárosiak viszont legtöbbször magas labdákkal próbálkoztak, de azokat a kispesti védők hatástalanították.

A meccs végén a kispesti közönség óriási ünneplésben részesítette a játékosokat. A közönség tombolt, örömtüzeket gyújtott, közben a csapat a pálya közepére ment, ahol először lefényképezték őket, aztán együtt ünnepeltek a közönséggel.

KFC: Boldizsár – Olajkár I., Ónodi – Rátkai, Zalai, Víg – Kincses, Nemes, Olajkár II., Déri, Kalocsay.
Edző: id. Puskás Ferenc 

FTC: Pálinkás – Szoyka, Polgár – Hámori, Sárosi III., Pósa – Bíró M., Sárosi, Kiszely, Berényi, Gyetvai.
Edző: Dimény Lajos
 

FOKOZTÁK A TEMPÓT
1945.05.21.: Kispest–FTC 3–1 (2–0)

A Ferencváros kezdte jobban a játékot. A zöldek több veszélyes támadást vezettek, kapufát is lőttek, mégis a Kispest szerezte meg a vezetést. A 31. percben Puskás szögletét a nagy lendülettel érkező Lóth két lépésről a felső léc alá lőtte, 1–0. A gól után a játék keményebb lett, néhány durva belemenés tarkította a küzdelmet. Továbbra is a Ferencváros támadott többet, de próbálkozásait az erélyes kispesti védelem biztos lábbal rombolta. A 43. percben Puskás 20 méterről nagy lövést eresztett meg, Csikós és a kapufa közös erővel tudott menteni. Rögtön utána Puskás bal sarokra tartó, gólnak látszó lövését Ónody kézzel mentette. A büntetőt Puskás laposan a jobb alsó sarokba lőtte, 2–0. A középkezdés után rögtön vége lett a félidőnek.

A szünetben az FTC nagy iramban kezdett, de a kispestiek nemcsak átvették, de még fokozták is a tempót, Nemesék oroszlánmódra küzdöttek. Az 55. percben kis híján újabb gólt szerzett a Kispest. Bozsik szabadrúgását Nemes okosan átlépte, Nyers lövése a kapufáról pattant ki. Néhány perc múlva Ónody a gólvonalról mentett.

A 68. percben Kubala fordulásból leadott, léc alá tartó lövését a gólvonalon álló kispesti Mészáros kapusmódra kiöklözte. Rudas tizenegyesét azonban a nagyszerűen vetődő Mindszenti kiütötte. A 75. percben Csikós Nemes elé öklözött egy labdát, a kispesti csatár nagy nyugalommal kapásból, élesen a jobb alsó sarokba bombázott, 3–0.

A gól után a Ferencváros összeroppant, már beletörődött a vereségbe, amikor az utolsó percben egy veszélytelennek tűnő ferencvárosi támadás után Gyulai megszerezte a zöld-fehérek szépítő gólját. A kispestiek győzelme meglepetés volt, de teljesen megérdemelt. A második félidőben szívvel-lélekkel játszó Kispest széllel szemben is többet támadott és még több gólt is elérhetett volna.

KAC: Mindszenti – Olajkár I, Herédi – Semadovics, Mészáros, Váraljai – Lóth, Bozsik II, Nemes, Puskás, Nyers.
Edző: id. Puskás Ferenc. 

FTC: Csikós – Rudas, Ónody – Sárosi III, Kéri, Lakat – Gyulai, Kubala, Sárosi dr., Hernádi, Nagy IV.
Edző: Szabó Pál


HAZAI STATISZTIKA

109 mérkőzés
38 győzelem
16 döntetlen
55 vereség
153 lőtt gól
207 kapott gól
 

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd
15 gól: Puskás Ferenc
7: Tichy Lajos
Hazai pályán a jelenlegi keretből Baráth Botond és Zsótér Donát lőtt gólt a Ferencvárosnak.

FTC
14 gól: Toldi Géza
13: Takács II. József  


LEGEK

Legtöbb néző: 98 000 (1955)
Legnagyobb különbségű győzelem: 8–2 (1951)
Legnagyobb különbségű vereség: 0–10 (1937)
Leghosszabb győzelmi sorozat: 6 mérkőzés (1949–1954)

2022. 04. 15. 13:05Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub