Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az első gólok

Az első gólok

Klub

Megjelenés: 2022. 10. 03. 18:27Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Heti Honvéd – három játékosunk is először volt eredményes bajnoki meccsen kispesti színekben

Számok

1
Jairo Sampeiro, Vidar Jónsson és Brandon Dominques első bajnoki gólját szerezte a Debrecen ellen.

60
Tamás Krisztián Debrecenben játszotta 60. bajnoki meccsét a Honvéd színeiben.

2999
Debrecenben játszotta 2999. első osztályú bajnoki meccsét a Budapest Honvéd. 

A hét mondása 

Szamosi Tamás vezetőedző a 0–0-ra végződött Szekszárdi UFC-Budapest Honvéd II NB III-as bajnoki mérkőzés után: „Kemény mérkőzést játszottak a játékosaim, akik felvették a kesztyűt. A férfias küzdelem mellett, ha jobban kihasználjuk az adódó lehetőségeket, akkor meglehetett volna a meccs, de nem sikerült megbontani az ellenfél védelmét, úgyhogy végül igazságos döntetlen született.”

Tudtad?

A „profi-per” miatt erősen tartalékos, ifjúsági játékosokkal feltöltött Kispesti AC nagy szívvel, óriási akarattal játszotta mérkőzéseit. 1922. október 4-én a Nemzeti Sportban „Hogy is volt csak?” címmel az alábbi cikk jelent meg a hősiesen küzdő piros-feketékről:

„Amit a KAC produkál mérkőzésről mérkőzésre, az egyenesen megható. A csupa szürke névből összetett csapat olyan lelkesedéssel játssza végig meccséit, hogy bőven pótolja vele tudásbeli hiányait. Mintha ezzel a lelkes játékával akarná a KAC-csapat fölhívni a figyelmet arra a méltánytalan, egyenlőtlen elbánásra, mely csak az ő profijait sújtotta. A kispestiek szürke csapata vasárnap már az első percben gólt kapott és akik erre „na, itt ma gólözön lesz!“ kiáltással elhagyták a pályát, meglepetéssel hallhatták később, hogy a KAC kiegyenlített. Jobb volt, mint a Vasas csapat és gyakran állott közel a győzelemhez.”

Ez történ a héten (október 3–9.):

100 éve:
A profi-vád miatt eltiltott két kispesti játékos, Saguly János és Stallmach Alajos Németországba kért játékengedélyt. A KAC tiltakozott a kiadatásuk ellen.

50 éve:
1972. október 8-án, 4 ezer néző előtt Pécsen a Bp. Honvéd 1–1-es döntetlent játszott a Pécsi Dózsa ellen. A kispestiek egyenlítő gólját a Honvéd kapusa Bicskei Bertalan lőtte 11-esből.

25 éve:
1997. október 4-én a Kispest-HFC 2–0-ra verte a Videoton FCF-t a Bozsik Stadionban. Góljainkat Mátyus János és Bárányos Zsolt lőtték.

Születésnapok

október 5.: Leu Rudolf (1902), Lukas Zelenka (1979) 

október 6.: Hamar István (1970), Kocsis István (1949), Rott Ferenc (1970)

október 7.: Pünkösdi László (1920), Komódi László (1970)     

október 8.: Tajti József (1943)   

október 9.: Varga József (1954), Martti Kuusela (1945), Kispéter Mihály (1919)

Elhunytak

október 3.: Szépföldi József (1996)

október 8.: Titkos Pál (1988)

október 9.: Kocsis Lajos (2000)    

Csapataink eredményei:

OTP Bank Liga: Debreceni VSC–Budapest Honvéd FC 4–3

NB III, Közép csoport: Budapest Honvéd II—Meton-FC Dabas SE 2–1

Szekszárdi UFC—Budapest Honvéd II 0–0

U19: ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA 1–1

U17: Budapest Honvéd-MFA–III. Ker TVE 3–1

U16: Budapest Honvéd-MFA–Újpest FC 6–0

U15: UTE–Budapest Honvéd-MFA 0–1

U14: DVSC–Budapest Honvéd-MFA 4–0

Öregfiúk: MTK Budapest–Honvéd BKE 2–1

2022. 10. 03. 18:27Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub