Atalanta–Maribor találkozóval rajtolt el a IX. Honvéd Motherson & Vulcan Shield Cup csütörtökön délben. Az első komolyabb helyzet az olaszok előtt adódott, amikor egy jobb oldali beadás után Manilo Carone lövése csak centikkel suhant el a kapu mellett.
A 10. percben Stefano Montalbanót buktatták a tizenhatoson belül, minekután a bergamóiak büntetőt végezhettek el. A labda mögé Carone állt oda és bár a Ismar Kopic érezte az irányt, hárítani nem tudott (1–0). Davide Merelli remek cselsorozata után lőtt, de Kopic bravúrral védett, majd megtette ugyanezt a kipattanónál is. A 18. percben Carone veszélyeztette megint a szlovén kaput, Kopic ezúttal is nyerte kettejük párharcát.
A 25. percben szélsebesen közlekedő Luca Arzuffi viharzott el a jobb szélen, majd adott remekül középre, Carone – megszerezve második találatát – esélyt sem adva Kopicnak a léc alá varrta a játékszert (2–0).
Az első félidő hajrájában is az Atalanta volt kezdeményezőbb, noha a Maribor is becsülettel ment előre, Alex Alberto Magrin, a már említett Arzuffi, Montalbano és Carone is igencsak aktív volt. A fordulást követőn mindkét csapat próbált frissíteni, ez pedig talán a Maribornak sikerült jobban. Többször is az utolsó pillanatokban sikerült menteniük a védőknek. A 44. percben Husko Nuhanovic adott középre, majd Lazic érkezett, de Magoni nagyot védett lábbal.
HONVÉD CUP, 2025/26, B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Atalanta BC–NK Maribor 2–0 (2–0)
Budapest Honvéd Akadémia, 200 néző. Vezette: Fekete László (Mindák Marcell, Salamon Domonkos).
Atalanta: Magoni – Danza, Damioli, Merelli, Magrin, Dos Santos, Zanotti, Arzuffi, Gieachetti, Carone, Montalbano.
Cserék: Ferrraresso, Fradegrada, Turla, Prendi, Giustacchini Ribeiro, Bellei, Morandin, Bosatelli. Vezetőedző: Alfonso Esposito
Maribor: Klopic – Perkovic, Breznik, Sirec, Hribar, Kristan, Macukat, Nuhanovic, Kores, Lavric, Sever.
Cserék: Skok, Lazic, Kocbek, Grimm, Kirsanov, Bartolj, Rezar. Vezetőedző: Matevz Potocnik


.jpg)


 (1920 x 900 képpont) (22).jpg)